Magyary-Kossa Gyula dr.: Magyar orvosi emlékek. Értekezések a magyar orvostörténelem köréből 4. (Budapest, 1940)
Magyar orvostörténeti adattár (II.) (1700-1800)
Magyar orvostörténeti adattár 55 egyik tagjuk feleségének született hathónapos ikrei csakugyan hat hónaposak-e, életképesek-e és törvényeseknek tekinthetők-e? A kar azt határozza, hogy előbb megkérdendő a mellékkörülményekre vonatkozólag dr. Hartung soproni fizikus. (Acta Vindob. VI., 463. 1723-ból.) Weszprémi IV. kötetében (505) is megvan említve, de a keresztneve nincs kitéve. Talán az a Hartung Ferenc Péter, kit 1693-ban promoveáltak a bécsi egyetemen? (V. ö. Acta Vindob., VI. 131.) — e) Nicoletti Gundaker Romuald, győri fizikus, 1717-ben. (L. ugyanott 547., a tárgymutatóban, utalásokkal magyarországi szerepléséről, pozsonyi kalandjáról az ottani pestis alkalmával stb.) 137a. 1717. II. Rákóczi Ferenc betegségei és halála. — Mikes Kelemen leveleiből tudjuk, hogy Rákóczit hosszú időn át kínozták köszvényes bajok. Ezen év október havának 10-én is azt írja, hogy «a fejedelemnek, Istennek hála, jó egészsége volna, hogyha a kösz vény búcsút akarna tőle venni ; de reméljük, hogy itt a török aér elűzi». 1719 január 2. : «A mi fejedelmünk csak tegnap is lovon járt, ma pedig ülnie kell. Nem igazán mondják, hogy gazdagot keres a köszvény, mert úgy a mi urunkra reá se nézett volna.» 1720 május 20. : «Az a veszett köszvény az urunkra jött alkalmatlankodni». 1723 dec. 19. : «A mi urunk mindenkor rosszul volt és a lábaira sem állhatott a köszvény miatt». 1726 szept. 17. (Rodostóban) : a fejedelmet harmadnapos hideglelés kínozta. Mindnyájan maláriában kornyadoztak, Mikes is, ki «egy erdélyi drága orvossággal»: káposztalevessel gyógyítgatta magát, amin mindnyájan nevettek». 1735 márc. 12. : «(Az urunk) igen kezd apadni, az ő kövér teste és ábrázatja igen vékonyodik . . . Isten után csak azzal vigasztalom magamat, hogy az urunk igen erős természetű és hogy 59 esztendőt elbírhat.» De már néhány nap múlva a hideg borzongatta Rákóczit és hányás jött reá. Másnap ijedve látta Mikes, hogy a fejedelem, «aki is természet szerint mindenkor piros lévén, úgy elsárgult, valamintha sáfránnyal megkenték volna . . . Legkisebb fájdalmat nem érez, de nagy bágyadtságot. Kérjük az Istent, hogy tartsa meg ezt a nagy embert, akit az ellenségei is nagynak tartanak.» Április 8-án meghalt a fejedelem. «Az Isten árvaságra teve bennünket és kivevé ma közülünk a mi édes urunkat és atyánkat . . . Szerdán délután nagyobb gyengeségbe esett és csak mindenkor aludt. Egynéhányszor kérdeztem, hogy mint vagyon? csak azt felelte : Én jól vagyok, semmi fájdalmat nem érzek. Csütörtökön elnehezedék és az urat magához vette nagy buzgóság- gal . . . Végtére szegény ma három óra után reggel elaluvék — mivel úgy halt meg mint egy gyermek . . . Árvaságra hagya bennünket ezen az idegen földön. Itt írtóztató sírás-rívás vagyon közöttünk. Az Isten vigasztaljon meg minket . . . A testet másnap felbontattuk és az aprólékját egy ládába tevén a görög templomban eltemették. A testet pedig a borbélyok fűvekkel becsinálták... A gyomra és vére tele volt sárral. Az agya veleje egészséges volt, de annyi volt, mint két embernek szokott lenni, — esze is volt annyi, mint tizenkettőnek.» Sajnos, sem a betegség leírásából, sem a hullaleletből nem állapíthatjük meg Rákóczi halálos betegségét. (V. ö. : Győry Tibor: II. Rákóczi Ferenc fejedelem és bujdosótársai betegségéről, haláláról. Természettudományi Közlöny 1906. 447. füzet.) 138. 1718. Budai fürdők irodalma 1718-tól 1836-ig (sok adat 1) lásd Linzbauer : «Die warmen Heilquellen der Hauptstadt Ofen» (1837), 62—72. lapon. 139. 1718. A budai Sárosfürdő történetéhez. — A Sárosfürdőt, az al- hévvizek (aquae calidae inferiores, szemben a felhévvizekkel, a. c. superiores, vagyis a Császár- és Lukácsfürdő környékével, v. ö. MOE III.) egyikét a török időkben az aga fürdőjé-nek (adsika ilidsa) vagy szüzek fürdőjének nevezték. Régebbi történetéhez tartozik, hogy Oláh Miklós az 1464. évszám alatt, tehát Mátyás király idejében említi, hogy a Gellérthegy lábánál, alig 20 lépésnyire a Dunától olyan meleg források fakadnak, melyeket sikerrel használnak a kiütésekkel bajlódó betegek. Aasik arab író 1596 körül szerzett munkájában (1. Linzb. Heilqu. 39-—40.) már egy régi épületről is említést tesz, mely a források felett állott s közel volt a beomláshoz. Ugyanezt mondja róla jóval később Tollius, Marsili és Stoker is (u. o. 97.) és csak mikor I. Lipót az ő háziorvosának, wartenbergi Illmer Frigyes Ferdinándnak adományozta 1687-ben a für-
