Magyary-Kossa Gyula dr.: Magyar orvosi emlékek. Értekezések a magyar orvostörténelem köréből 4. (Budapest, 1940)
Magyar orvostörténeti adattár (II.) (1700-1800)
14 Magyar orvostörténeti adattár viszonyban volt Károlyi Sándor generális családjával. Ennek László nevű fiát Vízaknai Bereczk György erdélyi orvossal együtt sokáig kezelte, de nem az elesett német katonák szívével (ahogy Thaly Kálmán hitte és elfogult akarattal fenntartotta), hanem az emberszív-fűvel, melyről már máshol (Magyar Orvosi Emlékek II. 253.) is megemlékeztem. (Az ilyen fordításbeli botlások nem éppen ritkák orvostörténészeinknél, sőt hivatásos történettudósainknál sem ; példa rá Ballagi Aladár sóskiflije, Takáts Sándor lábravaló olaja stb. V. ö. «Leiter Jakabok» c. cikkemmel : Orvosi Hetilap 1936, 327.) Lángnak további életéről nincsenek adataim, de értesülésem szerint úgy neki, mint Bereczknek nagyobb számú levele található a Károlyi-nemzetség levéltárában. Ezekhez, külső akadályok miatt, nem tudtam hozzáférni. Annyi bizonyos, hogy Rákóczi Ferenc, ki utolsó napjáig hű maradt minden hív emberéhez s kire nemes lelki összetételénél fogva méltán illik a shakespearei mondás : every inch a king1 : a rodostói kietlen napokban is becsülő elismeréssel viszonozta öregedő orvosának ragaszkodását s mikor ez 1725 január 14-én, 61 éves korában, a hitvány török falu szűk világából átlépett a nagy kérdőjel, a grand peut-étre végtelenségébe : a konstantinápolyi keresztény temetőben temettette el és sírja fölé díszes sírkövet (szarkofágot) emeltetett. Ez, Thaly szerint, a ferikköji magyar sírkertben van, hová a campo grandei régi temetőből helyezték át. E síremléket azóta az idő viszontagságai nagyon megviselték, födelét egészen összetörték és széthordták, az alsó része azonban a mai napig épségben megmaradt.2 Oldalán látható Lángnak nemesi címere : haránt pólyától hasított mezőben két golyó (?) és a következő felirat (melyből az is kiderül, hogy a doktor valószínűleg már 1725 előtt elhagyta Rákóczi rodostói udvarát, hogy hazamenjen Németországba, de útja közben halálos betegséget szerzett) : «Hic iacet Excellentissimus ac Eruditissimus Yir physices et medicinae doctor Jacobus Ambrosius Lang de Langenthal, Norimbergae in Germania natus ibidemque laurea doctorali ornatus, Serenissimi Francisci Il-di Racoczy Sacri Rom. Imperii et Transsylvaniae Principis medicus et consiliarius aulicus, vir praestantissimus, artis chimiae et secretorum naturae scrutator accuratissimus, relig. evang. zelantissimus, erga quosvis humanissimus, Principi suo et omnibus gratissimus. Plurimas transiens regiones, multis laboribus fessus, dum patriam ad quietem tendit, hic requievit. Omnium morborum gnarus, ignoto sibimet morbo decessit Constantinopoli, Anno 1725, die 14. januarii, aetatis suae 61.» 33a. 1703. A Spielenberger-család történetéhez. — «Piis Manibus Matronae generis nobilitate et morum sanctitate quondam conspicuae Dnae Susannae Reginae Spielenbergeriae natalibus Reutteriae necnon ejusdem filii viri D. Davidis Spielengergeri philosoph. et medicin. doctoris necnon lib. regiaeque Leutschov. civitatis physici ordinarii longe celeberrimi monumentum hoc posuere amici et affines Schemnicienses.» (Hatlevelű nyomtatvány. M. Könyvszemle, 1890. 274. és Sztripszky 557.) Y. ö. MOE II. 122. 34. 1703. Fontanellák használata. — Gróf Széchenyi György írja (Sopron, 1703 okt. 11.) báró Ebergényi Lászlónak, hogy a kalocsai érsekkel együtt mind a ketten «fontanellát csináltatának» a karjukon, de ez nem zavarta őket abban, hogy nagy mulatságot ne rögtönözzenek, s a vendégek közül némelyek, például páter Ányos és Greger Nátzi jól el is áztanak. (Bártfai, I. 128.) A fontanellák használatáról azt írja Weber János az ő Amuletum c. munkájában (Bártfa, 1645), hogy néhol az emberek (és a doktorok, sebészek is) «fon- tanellával élnek, az az meg lyukasztják karjokát, hogy folydogáljon, és azt tartják, ha azon szolgáltatják ki a nedvességeket, az üdő alatt nem ragad reájok az dög halál». Miskoltzy «Manuale chirurgicum»-jában (357. 1.) is azt olvassuk, hogy «a fontanellák azért csináltatnak, hogy a rósz nedvességeket magokhoz mintegy kúthoz vonnyák, mellyek az embert a rósz esetektől (pestis) megoltalmazzák, és sokáig való egésségben megtartsák». 1 Szinte megdöbbenve olvassuk a királyi éremmel dekorált, szertelenül hyperloyalis Weszprémi István halhatatlan munkájában, hogy ő Rákócziban semmi mást nem látott, mint egy turbator pacis publicae-t, egy seditiosus-t, egy princeps tumultuans-t. 2 Képe is megjelent a Vasárnapi Újság 1905. évfolyamában, az 511. lapon.
