Magyary-Kossa Gyula dr.: Magyar orvosi emlékek. Értekezések a magyar orvostörténelem köréből 4. (Budapest, 1940)
Magyar orvostörténeti adattár (II.) (1700-1800)
Magyar orvostörténeti adattár 155 Ez év május 29-én kelt királyi rendelet megengedi a magyarországi litho- tomusoknak, hogy gyakorlatukat folytathassák, föltéve, hogy előbb vizsgát tesznek és másféle sebészi műveleteket nem végeznek. (Linzb. II. 362.) 420. 1759. Sebészek irígykedése és ellenséges érzülete az új jövevényekkel szemben. — Scheithauer János Gáspár1 lőcsei sebész panaszolja,1 2 hogy ámbár már négy év előtt letette a polgári esküt, az ottani sebészek céhe mégis mindenképen akadályozza őt gyakorlatának folytatásában, illetőleg túlságosan nagy összeget követelnek tőle, hogy a céhbe fölvétessék. Ipa, Ertzl István, besztercebányai sebész és szenátor is közbenjárt érdekében a lőcsei városi tanácsnál de eredménytelenül. Scheithauer azonban eközben is (bár nem volt inkor- porálva) tovább folytatta a sebészkedést és borotválást, miértis a tanács lecsukatta, bár Sch. azzal védekezett, hogy csak a sógora szakállát nyírta le. A háromnapi börtön elszenvedése után, 45 városi polgár pártfogó aláírásával, újra folyamodik az engedélyért. (További adatokat nem találtam a levéltári iratok közt.) 420/a. 1760. Diószegi (Diószeghy) Sámuel Orvosi Füvészkönyve. — A magyar rendszeres növénytan megalapítója, Diószegi Sámuel (1760—1813) alsóbb iskoláit szülővárosában, Debrecenben végezte, felsőbb tanulmányait (fizikát, geometriát és az orvosiakat) a göttingai egyetemen, hol akkoriban a nagyhírű Gmelin volt az orvosi tudományok előadója s a botanikát is ez a kiváló tanár szerettette meg vele. Orvosi oklevelet azonban nem szerzett, mert ő maga írja fenti könyvének előszavában : «Meglehet, hogy ezen könyvecskébe hibás állítások is csúsztak bé. Ha csúsztak : azokat az én rovásomra róni nem lehet, mert én az orvosi dolgokban csak dilettánt lévén, magamnak felette kevés szabadságot engedtem, hanem követtem szorosan a nagy tudományú és tapasz- talású orvosokat és csak ezeknek tapasztalásbeli állításaikat írtam be». Ismeretes, hogy sógorával, Fazekas Mihállyal (a Ludas Matyi szerzőjével) együtt írta a magyar botanikában korszakot alkotó művét, a Magyar Füvészkönuvet (1807), mellyel — többek közt — megteremtette a növények magyar tudományos mesterszógyüjteményét. A mi tudományos növénytanunk ma is jórészt a M. Füvészkönyv nyelvét használja. Az ebben felsorolt 669 növénynemzetség közt 350 újonnan alkotott, még pedig helyes nyelvérzékkel és népünk esze- járásának ismeretével alkotott műszó van. Arany János, a magyar nyelv klasszikus művésze azt mondja, hogy «óhajtani lehet, hogy aki még valaha nyelvünkben újít, azt a népnyelv, népi észjárás oly teljes ismeretével és oly romlatlan nyelvérzékkel tegye, mint Diószegi, Fazekas és Földi». Még a helytartótanács is dicsérettel illeti (1810) a két szerző nemes törekvését, fáradhatatlan munkáját (laudabiles conatus, indefessumque zelum; Linzb. IV. 396), mellyel bizonyságát adták annak, hogy a magyar nyelv alkalmas a tudományos botanika és bármely más tudomány mívelésére. Kitaibel is meleg dicsérettel halmozza el munkájukat, mikor azt neki és Waldsteinnak megküldik ; jó szolgálatot fog neki tenni majd ha kiadja latinul Írandó Flora Hungarica-ját («Viri meritissimi 1 immortales retribuo grates, tum quod honore hoc me condecorare voluistis, tum quod arduum non minus quam utile opus perfecistis, quod mihi in Flora Hungáriáé, latiné edenda, spectatis nominibus trivialibus hun- garicis, in quibus colligendis operam quidem, sed minus feliciter hucusque posui, tuto ut ducem sequi licebit.» írodalomtört. Közlemények, XIII. 92.) Diószegi Kazinczyval is levelezett, ki szintén mindig az őszinte nagyrabecsülés hangján emlékezett meg róla3. A fiatal Jókainak is kedves könyve volt az «öreg Diószegi» ; ez a könyv tanította meg a természet szépségeinek megismerésére. — Diószegi és Fazekas a Magyar Füvészkönyvet főleg az ifjúságnak szánták, tankönyvül ; 1 Valószínűleg őse Scheuthauer Gusztávnak, a budapesti egyetem kórbonctan-tanárá- nak, mert ez is felvidéki (zemplénmegyei) eredetű volt. 2 Lőcse város levéltára, XII. osztály, 188/24 és 36 ; (tévesen van 1739. július 19-ről datálva). •s V. ö. Csűrös Ferenc: A debreceni füvészkönyv és írói (1907), és Mágocsy—Dietz S. : A Magyar Füvészkönyv (Természettud. Közlöny. 460. füzet, 1907) ; Gombocz: 373, 382.
