Magyary-Kossa Gyula dr.: Magyar orvosi emlékek. Értekezések a magyar orvostörténelem köréből 4. (Budapest, 1940)
Magyar orvostörténeti adattár (II.) (1700-1800)
Magyar orvostörténeti adattár 125 Mylius János Frigyes (1728), dr. Mylius Bertalan (1768), dr. Fronius András (megh. 1764), Langendorf János Lajos (1764—1768), dr. Albrich János (1720), Betzmann Mátyás (1730), Beckers Dániel Noah (1760—1781), Beckers János (1781—1818), dr. Bolthosch György (1733) és hasonnevű fia (1752), Bolthosch Sámuel Frigyes (1780), Weisskirchner Mihály Keresztély Fernolend, Langendorf János Lajos (1772), Comietta (1779), Váradi János (1786—1791), Birk János György, Gráf András (1788—1798), Bergleiter Péter (1798). A legrégibb brassói és környéki gyógyszerészek közül említhetők még : Adolf János (1670), András (1570), Johannis (megh. 1520-ban), idősb revisnyei Mathaeides Dániel (1758—1828), Meissner Pál Traugott (1778—1864, a bécsi Polytechnikum vegytan-tanára, 1. Szinnyeinél !), Pantaleon (a város gyógyszerésze 1562-től 1570-ig), Schiering Arnold (1670), Tartler József Kristóf (1765— 1841), Teutsch Dániel (megh. 1689), Flaigner Márton (1740), Lang Márton Gottlieb (1778—1816), Schássburger Márton (1741), Sigerus Péter (1759—1831 ; gyógyszertártulajdonos Nagyszebenben) jeles botanikus, kinek 451 nemet és több mint 1600 fajt tartalmazó növénygyűjteményét halála után fia az evang. gimnáziumnak adományozta. «Herbarium vivum, oder Sammlung der in Siebenbürgen vorkommenden officinellen Pflanzen» c. munkája kéziratban maradt, mert a nagy költség miatt nem tudta megjelentetni. Lerchenfelddel tervbe vett «Flora Transsilvanica» c. munkája sem jelenhetett meg, mert az időközben bekövetkezett devalváció ötszörösére emelte az előfizetés árát. (Gombocz, 363.) 314. 1742. A himlő pusztítása Hódmezővásárhelyen különösen erős volt 1742-ben és 1776-ban. Szeremlei Samu adatai szerint (Bpesti Orvosi Újság, 1910. évf. 36. szám) csupán a református gyermekekből elpusztult ottan 1781- ben 214, 1784-ben 326, 1789-ben 181, 1811-ben 640, 1822-ben 494, 1832-ben 298, 1841-ben 739. A pusztulás nagyságát azonban ezek a számok nem fejezik ki teljesen, mert a járvány néha 2—3 éven át is folytonosan tartott. 315. 1742. Sebészet. — Ebben az évben jelent meg Győrött az első magyarnyelvű sebészet, Miskoltzi Ferenctől «Manuale chirurgicum, avagy chirurgiai utitárs» címen. Részletes ismertetését 1. Héjjá, 222. és MOE, III. 479. Miskoltziról csak annyit említ Petz (58.), hogy 1761-ben sebész céhmester volt Győrben, 8 írt évi salláriummal. — A könyv a borbélysebészek mester- vizsgájának anyagát tartalmazza kérdések- és feleletekben, jó magyarsággal írva, sok érdekes régi szóval (nyakszűn-csont, akasztaláshoz való tűk, hátgerétz, könyökbúb, szemőcséng, nevetlen féreg [ = panaritium], a kéz bokája, tetemszedő, lékmérő, akasztató cséve, az ajakon levő gombos csomó stb.). Az előszó azt mondja, hogy «ezen könyvnek kibocsátásában fundamentomul vettem egy németországi híres chirurgusnak sok doctorok által approbált munkátskáját», de más deák könyvekből is «szedegetett». Ahogy az anatómiát tárgyalja, az nincsen ugyan minden fogyatkozás nélkül és «némely subtilis auctorok, úgymint : Ruisch, Heister, Morgagnius etc találhatnak abban némü némü együgyűségeket», de hát ő tanuló ifjaknak és magyaroknak «bocsátotta ki» ezt a könyvet. Az a «német- országi híres chirurgus» pedig nem volt más, mint Erhard Norr. Az ő «Institutiones chirurgicae» c. munkája után készült Miskoltzi könyve, de nem ő fordította, hanem Torkos József, & tudós győri pap s az ottani evangélikus iskola rektora (v. ö. Weszpr. III. 413). — Mindenesetre sok érdekes megjegyzést olvashatunk a könyvben. A 2. lapon például elmondja, hogy milyennek kell lenni a jó chirurgusnak : «Szép termettel kell bírnia . . . kezeinek tisztán tartásával felékesítve lennie . . . vastag vagy nehéz dolgot ne tégyen ; szép musikára szoktassa magát, hogy az ő ujjai szép gyengén maradjanak, netalán tán az erős dologtól kezei megszőrösödjenek avagy reszketni kezdjenek». Trepanálás előtt a pácienst sötét helyre kell vinni, alacsony székre ültetni, egy «erős merész ember» fogja meg a fejét, két fülét pamuttal dugják be, azután «Isten hirével» a fúráshoz kell fogni stb. (U. o. 170.) 31G. 1742. Moxák (égető hengerkék). — Ezek a régi időben gyakran használt, parázzsal égő, erőteljesebb deriválás céljára a bőrön alkalmazott, körülbelül 3—4 cm magas, 1-5 cm vastag hengerkék vagy golyók, keletről hozzánk is eljutottak. Raymann Ádám (Acta physico-medica IV. 34.) azt írja, hogy különösen alkalmas a moxák készítésére az Artemisia alba, melyet a tiszamenti magyar nép taplónak és gyertyának használ s vérzéscsillapításra is
