Magyary-Kossa Gyula dr.: Magyar orvosi emlékek. Értekezések a magyar orvostörténelem köréből 3. (Budapest, 1931)
Magyar orvostörténeti adattár (1000-1700)
Magyar orvostörténeti adattár 485 kézikönyvet is írt számukra. A magyar sebészek természetesen leginkább a magyar nyelvű vidékeken telepedtek le, míg a német helyiségek és városok már a török uralom megszűnése után Németországban és Ausztriában végzett sebészekkel látták el magukat.1 E sebészek jórésze a nálunk járt német és osztrák hadak katonai chirurgusaiból került ki. Tót nyelvű vidékeink Morvából, Csehországból hozatták a sebészeiket, kik nem egyszer megcsalódtak a magyar Kánaánnak előlegezett reményeikben.Viszont máshol nemcsak vagyonra, hanem előkelő városi állásokra is szert tettek sebészeink, így például Fail János (18. század) Selmecbánya városának bírája, Schwarz János sebész Pozsony városának szenátora és kapitánya volt.3 Olyan is akadt köztük, akinek sebészi ügyessége az ország határain túl is hírre kapott s ezeknek műtétéit jól fizették, kivált ha az operatív szemészetben is kellő jártassággal bírtak. Chirurgusaink ezen osztályához tartozott Lassel Mátyás brassói sebész, kinek igen érdekes naplója (1760— 1792) is fennmaradt.4 Lassel-1 a sebészet elvégzése után Molnár János dr. nagyszebeni orvoshoz (ki „országos szemorvos“ és a kolozsvári orvossebészi intézetben a szemészet tanára volt) adta az apja, hogy a szemoperálásban is jártasságot szerezzen. Továbbképzését a göttingai egyetemen nyerte s innen visszatérve már állandóan Augenarzt-nak nevezi magát. Érdekesen írja le az ő német- és oláhországi vándor-okulista élményeit és műtétéit. Ahol megjelent, előbb „Avertissement“ útján adta tudtára a város közönségének, hogy ott van és utazásai közben ilyen módon számos bályog-mütétet végzett. Egy gazdag oláh 200 arannyal honorálta, úgy, hogy Oláhországból már a saját kocsiján és három lóval jött vissza Erdélybe. Jászvárosban 170 arannyal fizetik egy operatióját. Lengyelországban is járt, de ott csak úgy engedték műtéthez, hogy előbb Krakkóban újra vizsgát kellett tennie a szemészetből. Hamburgban is akadunk 1735-ben egy magyar sebészre, Farkass Jánosra („Johann Georg von Farkass, Okulist, Stein-, Bruch- und Wundarzt“), de hogy ki volt tulajdonképpen s hogyan került a messzeeső német kikötővárosba: nem sikerült kiderítenem.5 A hazai honoráriumok átlaga már korántsem volt oly fényes, mint az éppen említettek, hiszen vége-hossza nem volna, ha azt a sok keserves panaszkodást is felsorolnám, amit orvosaink és sebészeink a nem-fizető hatóságok és betegek rovására, a 16. század elejétől, sőt a 15.-nek második felétől, az utókorra hagytak, annak az okos tanácsnak az igazolására, hogy „Exige dum dolet, post curam medicus olet“. Csak néhány jellemző esetet legyen szabad felemlíteni ezen a helyen. Jakab mester, medicinae doctor, 1 Hogy Pestmegye német vidékein s különösen a főváros és Vác környékén mily nagy számban telepedtek le ezek a német és osztrák sebészek, arra nézve 1. Pestmegyei levéltár 1767, Fase. XIII. No. 45. 2 Békés vármegyének még 1763-ban sincs se rendes orvosa, se gyógyszertára s mikor a helytartó-tanács emiatt kérdőre vonja, azt feleli, hogy rendes orvosra nincs is szüksége, sőt patikára sem, mert akiknek gyógyszer kell, azok Aradról hozatják. A helytartótanács 1768-ban újra felszólítja a megyét, hogy tartson rendes orvost (medicinae doctort), mire a megye azt válaszolja, hogy hiszen már 15 év óta tart megyei chirurgust, de ez is csak nyomorog s alig bír megélni, mert a megyei tisztviselőkön és néhány gazdagabb gyulai német polgáron kívül senki se veszi igénybe szolgálatait. Csak 1770-ben fogadott a vármegye rendes orvost és gyógyszerészt; ezen utóbbi azonban már egy évvel később segélyért folyamodik a megyéhez, mert nem tud megélni. (A békésvm. régis. és mível. tört. társ. évk., X., 48.) 3 Linzbauer II., 50. (A fiát már nem akarja befogadni a pozsonyi sebész-céh!) 4 L. Quellen zur Geschichte der Stadt Brassó. V., 634. 5 Lásd: Archiv für Geschichte der Med. VII., 357.
