Magyary-Kossa Gyula dr.: Magyar orvosi emlékek. Értekezések a magyar orvostörténelem köréből 3. (Budapest, 1931)
Magyar orvostörténeti adattár (1000-1700)
Magyar orvostörténeti adattár 483 ugyan tovább boldogította orvosi működésével a várost.1 Az egyik lőcsei sebész (1779) a feleségére bízta egész praxisát, az vágott eret, az köpölyözött, sebeket kötözött és a várost végigjárta a sebészmesterséghez való műszerekkel. Pécelen évek során át sebészkedett „judaeus Isacus Lehel“ műkedvelő laikus (1766), szintúgy Perbálon (Pestmegyében), ahol egy Raiz Ádám nevű parasztember „ab annis circiter 15 cum detrimento proborum multorum hominum exercebat chyrurgiam“ és ugyanabban az időben Budakeszin is a sebészek között említik Tanner Jakab takácsot, „qui ab annis 8 medicamenta adhibet, adstruit se didicisse applicationem medicamentorum ex frequenti librorum lectione!“2 Kecskeméten még 1792-ben is csak egy fizetett (salarisatus) sebész volt; azonkívül ugyan még hat sebész praktizált a városban, de ezek közül négynek nem volt oklevele.3 4 Joggal hangsúlyozza az említett 1628,-i marosvásárhelyi céhszabályzat, hogy „az borbélyság felette nagy dologban jár és gyakorta sok tudatlan borbély mesterek miá sokaknak halálok is történik“. Dicsérhette az Urat, akinek életében nem akadt dolga chirurgussal! A hajdani magyar vers is aképpen írja körül a „boldog ember“ fogalmát, hogy: Nagy urak küszöbétül, Az asszonyok nyelvétül Az Isten megmentette; Mostohák keménységét, Tutorok mesterségét S borbélyt elkerülhette} A fentebb vázolt rövid jellemzés megérteti velünk, hogy a régi sebészek társadalmi helyzete nálunk épp úgy, mint a külföldön, nem volt valami irigylésreméltó. Gui Patin, a hirneves francia orvos (1602—1672), „laquais bottés, méchants coquins“ névvel illeti a francia chirurgusokat, nálunk meg „mochkos barbel“, „tetű-sántító, kosz-, rüh-, vargyógyító“ a nevük. A társadalmi színvonal hanyatlásának részben az is oka volt, hogy míg eleinte a borbélyok és fürdősök rendje élesen külön volt válva,5 6 * addig később mikor a fürdők az erkölcstelenség tanyái lettek s különösen a syphilis terjedését nagyon elősegítették, ezért is sok helyen a fürdőket megszüntették: a fürdősök és borbélyok egyesültek egymással. Már pedig a fürdősök rendje, egészen az 1689.4 rehabilitáló császári rendeletig, tisztességtelenség (un- ehrlichkeit) hírében állott és sok helyt a többi céhek még a fürdősök fiait se vették fel tanulóknak.8 1 Ernyey: i. h. 2 Pestm. levéltár, Fasc. 13. 1767, 45. sz. 3 Kecskeméti városi levéltár, 7192 (9., 1.). 4 Szirmay: Hungária in Parabolis. 6 Y. ö. az esztergomi borbély-czéh 1597.4 szabályzatának 18. pontjával: „Mivel égisz országunk vígezísiből, privilegiumiból és donationalis leveleiből kiteczik, hogy sehol égisz Magyarországban egy városban többet egy fürdősnél be nem vesznek, az is úgy, ha barbél míhelt nem tart és sebesset nem köt“, stb. 6 Az eperjesi asztalosok céhe (1665) nem akarta tanulónak felvenni Senger Miklós eperjesi sebész és fürdős fiát, azt mondván, hogy „tadelhaft“. Ez ügyben a bécsi sebészek és fürdősök céhe panaszos levelet intéz a lőcsei fürdősök és sebészek céhjéhez (Lőcse városi levéltár, XII., 103/11), melyben elmondják, hogy Bécsben és egész Ausztriában s Németországon a fürdősök és sebészek fiai „zue allen andern Handtwerckhen indifferenter aufgenomben unnd befördert werden, unndt dasz hierwieder yemals einer derselben für Tadelhafft gehalten were, gar nie erhört oder fiirkhomben ist“, nem igaz tehát az eperjesi asztalosok azon állítása, hogy Ausztriában és Németországban sem fogadják be a fürdősök és sebészek fiait az asztalos31*
