Magyary-Kossa Gyula dr.: Magyar orvosi emlékek. Értekezések a magyar orvostörténelem köréből 3. (Budapest, 1931)
Magyar orvostörténeti adattár (1000-1700)
Magyar orvostörténeti adattár 461 országba. Aki pedig elmegyen a dög elől, ugyan meszsze mennyen mindjárt, mihelyt hallya s későre térjen viszsza... ama vers szerint: Haec tria tabificam tollunt adverbia pestem: Mox, longe, tarde, cede, recede, redi. . . . Bizony dolog, hogy a dögnek uralkodása az aerben lévén, annak megtisztítására nintsen hathatósabb eszköz a tűznél. A nagy Hippokra- tes... az Athenásbeli nagy pestist, a város körül és a városban széllyeh nagy rakás fákat felgyújtatván, emészté el. Azért nem ártana, kiváltképen várakban s kerített városokban, palotáknak s udvaroknak közepin, mindennap reggel s estve aprón vagdalt aszszú rakás fákat meggyújtani, sőt mindenütt ahová több ember gyülekezik, úgymint: templomban, tanácsházban stb. Erre legjobb az asszú körösfa, bikfa, fenyőfa; de mind ezek között, kiváltképen a lakóházban, legdicséretesebb a fenyőtövis, ilyenformán: Egy arasznyi hoszszan vagdalják s hasogassák meg, s úgy aszalják: azután vasból mintegy étekmelegítő formát csinálván, 5, 6 darabot vessenek belé, s gyújtsák meg és hordozzák azt lángolva szét a házban, míg elég; így kell mindennap kétszer, háromszor, többször is cselekedni. Füstöltetni is a házat főképen: aszszú ürömmel, zsályával, egérfark fűvel, rozmarinnal, lavendulával, aszszú rózsával, angelica gyökérrel: fenyőmaggal is; de ezzel ritkábban, kiváltképen a főfájós emberek, mivel a főfájást, sőt még a nyavalya kitörését is segíti.“ (Pax Corporis, 264.) — Lásd továbbá Pataki Jenő cikkét: „Pápai Páriz Ferenc orvosi tanácsai a pestistől való védekezésről“ (gr. Teleki Sándorhoz, a kancellár fiához intézve). Itt többek közt azt ajánlja, hogy „valamikor házából a dögös üdő- ben emberek közzé kimenjen az ember, szájában légyen vagy fahéj, czitvar gyökér (zedoaria) vagy szerecsendió virága, egy-egy kevés czukor, rágo- gassa. Szegény legény dohánt, bazsalikumot, melyet bilzioknak is hívnak, vagy örmény gyökeret, vagy levesticum gyökeret, vagy csak fenyőmagot rágogasson.“ Nagyon elterjedt óvószer volt még a pestis ellen a következő (mely azonban ‘nem egyszer idült higanymérgezést is okozott): „A mogyorót megfúrván és belit kivájván, tölcsenek kénesőt belé, mennyi belé fér és a lyukát spanyolviasszal bé cseppegetvén, karmazsin színű matériában várván, kössék a gyermekek nyakába és viseljék éjjel-nappal.“ 1646. (17. század.) Pestis. — a) A különböző magyarországi pestis- járványokról és azok leíróiról lásd W., II. 7., 8., 12., 23., III. 13., 14. — b) Sok pestis-irat a kézsmárki városi levéltárban, a „Repertorium generale“ c. kötetben P betű alatt. — c) A 17. századbeli pestisjárványokról s az ellenük alkalmazott óvóintézkedésekről: „Kőszeg és vidéke“, 1918. évf., 31. szám. — d) Hazánkban régi babona, hogy abba a faluba, melyet két ikertestvér két egyhasi ökörrel körülszánt, nem megy be a pestis vagy a cholera. (A betegség-démonok távoltartása.) [Ethnogr.. 39. évf., 1928., 34.] 1647. (17. század.) Pestis-amulettek. Tau-betű. Wészprémi (III. 354.) említi, hogy mikor ő Sopronban iskolás deák volt, a házigazdája egy olyan amulettet mutatott neki, amilyet a magyarok a 18. század elején hordtak pestises időkben s különösen a Rákóczi szabadságharca idején dühöngött hatalmas pestisjárvány alkalmával. W. egy ilyen, Krakóban készült, 1707-ből származó óvó-éremnek képét is adja, azzal a megjegyzéssel, hogy ez éremnek árusítója egy pap volt, ki jó pénzért árulta azt a megrémült és együgyű népnek. Az érem különben teljesen hasonló a Faludi Géza értekezésében („Pénz és érem mint amulett;“ az Érem c. folyó
