Magyary-Kossa Gyula dr.: Magyar orvosi emlékek. Értekezések a magyar orvostörténelem köréből 3. (Budapest, 1931)
Magyar orvostörténeti adattár (1000-1700)
422 Magyar orvostörténeti adattár 1513. 1683. Kézirat. — Petényi (Pettyéni) alias Gyöngyösi Márton sebész (szül. 1656., valószínűleg' az erdélyi Gyöngyösön) érdekes kézirati naplója 1683-ból, a soproni evang. lieenmban (I. szekrény, 559. szám). Leírja részletesen, hogy hol, merre járt „bujdosása“ (v. ö. MOE, II. 60.) közben: olyan városokban, hol egy-egy nevesebb borbélysebész lakott (Gyulafehérvárt, Brassóban, Fogarason, Ziláhn, Nagyenyeden, Kolozsvárt, Pápán stb.). Elmondja továbbá mesterré levésének történetét és az 1688—1701. közti években való nagyobb keresményeit, honoráriumjait. Naplójában vagy 200 betegség ellen mintegy 500 gyógyszert sorol fel, azonkívül secretumait, varázsló szereit is. A jelesebb „tudós“ borbélyok és gyógyszerészek, kiktől tanult: Héder Mihály és Borbély Mihály Gyöngyösön, Karasznai Borbély Mihály Ziláhn, Desi (Dézsil) Péter híres kolozsvári sebész, Belényesi Péter Nagyenyeden, Borbély Tamás Fogarason, Köprizi Gyulafehérvárt, Sartoris Sámuel gyógyszerész Kolozsvárt, Egri Mátyás Tordán, továbbá Szakmári Mihály, Görgei Pál. Turóczkai Márton, kiknek lakóhelyét nem említi meg. Egy helyen Szatler Mátyás német származású pápai sebész nevére akadunk; egy másik pápai sebész neve: Pintér Miklós. A hazai orvostörténet szempontjából mindenesetre érdekes és hasznos volna, ha az egész könyvecskét (szakszerűen feldolgozva) ki lehetne adni, annál inkább, mert nyelvi szempontból is figyelemreméltó, sok olyan gyógyszernevet és orvosi kifejezést tartalmazván, melyek a Nyelvtörténeti Szótárból hiányzanak; így például akasztolás (a sebnek bevarrása; „ötödnapnál tovább nem kell hadni“); arany mássa (auripigmentum), bosfű („samphueum“), cserfa görcse, cethal mássa (cetaceum), Czibak flastrom (v. ö. MOE, II. 251.), érlelő flastrom, nagy érlelő (v. ö. MOE, II. 267.), lövő víz csapos sebnek (v. ö. MOE, II. 288.), sárga zsufa (orbánc ellen), tekerő víz („tüzes dagadás“ ellen), vérpézsma (moschus) stb., lásd Bothár Dániel cikkében: Magyar Nyelvőr, 40. kötet (1911.), 104. old. 1514. 1683. Febris petechialis (=morbus Hungaricus). — a) Besztercebánya tanácsa Szmrtnik Menyhértet küldi Spielenberger Dávid lőcsei orvoshoz, hogy ez tanácsokat adjon. Spielenberger a betegség leírása alapján febris petechialis-t (Fleckfieber-t) állapít meg, mely tavasszal pestissé fajulhat. A véleményért hat db aranyat kap a lőcsei orvos. (Jurkovich.) — b) Loew András soproni orvos értekezése: „De morbo petechiali qui anno 1683 epidemice Posonii grassatus est.“ (Atyja hagyatékából kiadta fia, Loew Károly Frigyes, az Acta Nat. Cur. II. kötetében, 1730., az Appendixben, pag. 25—40.) Ezt a járványt a Bécs felszabadítása után elszéledő és Pozsony környékén és külvárosaiban telelő katonaság hurcolta be. Novemberben kezdődött s csakhamar oly erőre tett szert, hogy alig maradt tőle érintetlenül egy-két pozsonyi ház. Főoka a katonák zabolátlansága s mértéktelen részegeskedése volt. A szerző hosszasan részletezi a betegség tüneteit s az alkalmazott gyógyszeres kezelést, kiemelve, hogy a járvány különösen az ifjú- és férfikorban levők közt okozott nagy pusztulást. — c) 1683-ban Bécs ostroma alkalmával hasi liagymáz pusztított, mely a visszavonuló Apafi Mihály hadseregében is igen sok halálozást okozott. Ekkor írja a fejedelem Déváról nov. 9-ről a lengyel királynak, hogy „duce Jehova, eoque auxiliante, licet pluvioso itinere multum impeditus, pestilentis que hic plurimis amissis, salvus tamen et incolumis ad domicilia mea redii.“ (Erdélyi Országgy. Emlékek; Lauschmann, 27; továbbá Lersch, 326. is említi, Sydenham és mások után.)
