Magyary-Kossa Gyula dr.: Magyar orvosi emlékek. Értekezések a magyar orvostörténelem köréből 3. (Budapest, 1931)
Magyar orvostörténeti adattár (1000-1700)
404 Magyar orvostörténeti adattár Dániel Pro memóriái Telekiné lebetegedése és az újszülött grófocska hideglelése stb. alkalmából (Losonc, 1738., szept.—okt.), melyek egyrészét már közzétettem a MOE-ben. 1449. 1670. Köpeczi János. Tanárok. — Köpeczi János volt (Balsaráti Vitus és Valerius Dávid mellett) a régi sárospataki iskola egyik legkiválóbb tanára. (Életéről 1. Weszpr., III. 178.) Általában azt látjuk, hogy régi orvosaink (különösen a protestánsok) igen gyakran vállaltak tanítói és tanári állást, amellett a gyakorlatot sem hanyagolva el. A régi tanárorvosok közül megemlíthetők: id. Páriz Pápai Ferenc, Csanaki Máté, Monavius, Fabusius, Dimjén Pál, Enyedi Sámuel, Borsos Tamás, Dálnoki Mihály, Gezanovius János, Árkosi Tegző Benedek, Kolozsvári Takács István, Barta Ferenc, hévízi Litteráti, Pétsi András, Herczegh János, Huszti István, Kyr Pál, Parschitius Miklós, ifj. Pataki Sámuel, Sommer János stb. Könnyű elképzelni, hogy a protestáns iskolák neveltjeire minden tekintetben milyen előnyös lehetett az, hogy olyan emberek kezére voltak bízva, kiknek nemcsak filozófiai, nyelvészeti, hanem orvosi és általános természettudományi képzettségük is volt s hozzá még egytől-egyig világot látott, német, angol, francia, hollandi egyetemeken kiképzett emberek voltak. Köpeczi János később (1673. május 13-tól kezdve) Apafi Mihály udvari orvosa lett és évi fizetése 200 frt, búzája 30 köböl, ruházatjára tíz sing gránátposztó, egy rókahát-bélés két évre, három pár csizma, 80 urna (a 10 liter) bor, két verődisznó, mikor az udvarnál volt, ebédje, vacsorája „kijárt“; évenkint 200 tyúkot, 200 káposztafőt, 36 font olvasztott faggyút kapott, ellenben „gyertyát nem adok; egy köböl köles, 3 véka árpakása p. a., halat (mikor vagyon) napjában egyszer, nekünk sem lévén mindenkor egyaránt;“ abrakpénz egy évre 6 frt; fa télen egy hétre két, nyárra egy szekérrel. — Köpeczi nevét találom még említve Ballagi Aladárnak Kecskeméti W. Péter ötvös könyvéről szóló munkájában (1884., 53.), hol a drágakövek orvosi alkalmazásáról szólva a következőket mondja: „Kecskeméti W. Péter Ötvös könyve a drágakövekről s főkép azoknak gyógyhatá- sáról szól. Az ily köveket nálunk orvosságos köveknek hívták, mely elnevezés a pharmakoliihos szószerinti fordítása. Drága ereklyék gyanánt szállottak ezek ivadékról ivadékra. Vagyon-, hozomány- s hagyaték jegyzékekben fordul elő 1579-ben: „egy vruossagh kw“; Bocskai kincsei közt: „zem faiastul való lapis kew araniban foglalva“; 1612-ben: „abroncs formán csinált (gyűrű), orvosság vagyon bele csinálva“; „kézre való, orvosságos kövek vannak benne“; „félkézre való, föveny ellen való kövek vannak benne“; „egy nyakra való, orvosságos kövek vannak benne“; 1626-ban: „egy orvosságos forma kövekbül álló arany láncz“; 1647-ben: „arany perecz, sokféle orvosságos kővel rakott“; 1652-ben: „egy pár orvosságos arany perecz“; végre 1658-ban: „orvosságos egy pár perecz, melyben vagyon orvosságos kő 20“.1 Az orvosságos kövek széleskörű elterjedésére s ennélfogva a gyógyhatásúk iránti bizalom általánosságára vall az itt felsorolt jegyzék. S valóban úgy találjuk, hogy nálunk nemcsak a 16. században, melyről számos példa maradt fenn, hanem még a 17. század végén is drágakövek porával gyógyítanak az orvosoknak nevezett kuruzslók. Ámbár a vér keringését már 1579-ben ismerték, de e tudományszerző s átalakító találmány hatása nálunk a 18. századnál előbb nem észlelhető. Máig fennmaradt Bornem1 B. Radvánszky Béla: Magyar családélet és háztartás, II. 49., 162., 163., 248., 295., 330. Történelmi Tár: 1878., 149. és Századok, 1873., 353.
