Magyary-Kossa Gyula dr.: Magyar orvosi emlékek. Értekezések a magyar orvostörténelem köréből 3. (Budapest, 1931)
Magyar orvostörténeti adattár (1000-1700)
394 Magyar orvostörténeti adattár ismert keleti cserjét, mely a füzike-(Lythrum)-f élék családjába tartozik s melynek gyökere (Radix alkannae verae s. orientalis) ezelőtt a hivatalos gyógyszerek közé is fel volt véve.1 Murray-nek Apparatus Medicaminum c. nagy munkájában (1794-iki kiadás, II. köt., 113. 1) azt olvasom e növény leveleiről, hogy „hisce (foliis) orientales gentes ungues, manus, capillos, barbam aliasque corporis partes, item equorum jubam, caudam, colore, pro miscela varia, flavo, rubro, fulvo tingunt.“ A növényt hennának vagy alhennának (alhinna) nevezik az arabok s hogy használata ősrégi, azt az egyiptomi múmiák festett részei is bizonyítják. Ügy látszik, hogy manapság Európában csak az albán nők használják kozmetikus célokra, ellenben a török hódoltság idején a bosnyák, oláh és déloroszországi nők közt is divatozott ez a szokás s az akkori török nők nemcsak az ujjaikat, körmü két és tenyerüket, hanem a köldöktől lefelé, a csipők alatt is hennával festették be magukat.2 Vagy 10—15 év óta a drogistáink kirakatában is gyakran láthatjuk a hennaleveleket, mert nemcsak kozmetikus, hanem ipari célokra, selyemfestésre is felhasználják ezeket, alkanna- vörös-(alkannin-)tartalmuk miatt, (mely különben a mi atracélunkban is éppúgy előfordul). A „hennateá“-val való mosogatás sárgára festi a hajat, éppúgy, mint a hidrogénhiperoxid, az utóbbinak azonban az a hátránya, hogy a hajat egyszersmind törékenyebbé teszi (kivált, ha szalamiaszesz hozzáadás# nélkül alkalmazzák). Ezért is xíjabban a henna mind jobban háttérbe szorítja a hidrogénhiperoxidot a hajkozmetika terén. Indigóval keverve feketére festi a hajat és a szakállt s ilyen célra különösen a perzsák használják a hennát.3 A növény eredeti hazája valószínűleg Elő- india; innen azonban már ősrégen eljutott Perzsiába is és valószínűleg innen kapták a régi egyiptomiak, kik a kezüket, hajukat és körmeiket festették meg vele. Dioskurides „kypros“-nak nevezi a hennát; „kopher“-nek mondja az ótestamentumbeli Énekek Éneke és még ma is „chofreh“-nak nevezik a nubiaiak. A kéz és láb vörösre festése a hennával tehát már a régi zsidó nők körében is divatos volt. A kirgiz asszonyok ma is csinálják és Schwarz F. szerint4 ezek a vörösre festett lábak és kezek meglehetős utálatos benyomást tesznek az európai emberre. Ha a henna-levelek porát csak vízzel nedvesítjük meg, akkor csúnya, zöldes pépet kapunk, melyet a marokkói asszonyok arra használnak, hogy nyári melegben az arcukat kenik be vele (azt hiszem, ennek az a magyarázata, hogy a meleg éghajlaton a bőrbajok igen el vannak terjedve s ezek ellen a hennát hatásosnak tartják). Ha a kezüket vagy lábukat vörösre akarják festeni, akkor a hennát először citromnedvvel vagy más savanyú dolgokkal (borkővel, timsóval) elegyítik. A bőrön a vörössárga szín köiűilbelül csak egy hétig marad meg (a körmökön valamivel tovább). A megfestés előtt rendesen szalagokat is kötnek a kezükre és lábukra, hogy egyes helyek, csíkok fehé1 Nem tévesztendő össze a nálunk is előforduló atracéllal (Alkanna Unctoria). 2 Der römisch-kaiserlichen Akademie stb. Abhandlungen (1757.), V. Theil, 410. Azt is említi, hogy a 17. században főleg Alexandriából importálták a hennát Kon- stantinápolyha, ellenben Európa többi részeiben, a nagy beviteli vámok következteben, nem tudott elterjedni. 3 Hogy a hennával és más szerek keverékével az arabok a fehér lovakat feketére tudták festeni, arról már Al Gaubari 13. századbeli munkája is megemlékezik. L. erről E. Wiedemann értekezését (Mitteilungen z. Gesch. d. Med. u. d. Natur- wiss., IX. 1910. 476.) 4 Fr. Schwarz: Turkestan. (Freiburg, 1900.), 284.
