Magyary-Kossa Gyula dr.: Magyar orvosi emlékek. Értekezések a magyar orvostörténelem köréből 3. (Budapest, 1931)
Magyar orvostörténeti adattár (1000-1700)
392 Magyar orvostörténeti adattár tarsolyosan felültenek üszelyberzsennyel1 veresre festett, köves, gyöngyös, kalárisos szerszámokkal, arannyal szőtt portai cafrangokkal felöltöztetett lovakra . . . bizony akármely király udvara Európában cum recreatione megnézhette volna.“ Ebből nyilvánvaló, hogy Apor fiatalsága idejében a lófestés még elterjedt szokás volt, legalább is Erdélyben. Várasfalvi Szolga Mihály Diáriuma (a 17—18. századból) szintén említi a lófestést;2 ez a naplóíró azonban egyszerűen lemásolta Tseh Márton könyvének idevágó szakaszát, tehát nem érdemes bővebben foglalkoznom vele. Végül megemlíthetem még Mesterházy Péter érdekes jegyzőkönyvét (a 17. század végéről), mely egy helyen szintén utal a lófestésre, ott t. i., ahol azt mondja: „Mikor tetves labu lovad vagion: Ved az tehennek awagy egyeb allatnak az epeit es vés kanat beleie, az kivel lovait föstenek. . . Ha kána ninczen, az koromis jo.“3 A kána (kanna) szó különben még nehány más magyar írott emlékben is előfordul, így az Oklevélszótár 446. lapján (1597-ből). „Égj kerek skatulában Lo feosteni való kana telj“; továbbá 1663-ból a már föntebb idézett „ludas szabású Martalucz kurafi, kánnával festett szakallu, hegyes koporsóban való gyalázatos vén kurafi.“ Előjön még a Nyelvtörténeti Szótár, II. kötet, 97. lapján is, ugyancsak kannának írva („Kannáért és bör- zsönért Illeynek adtunk 57 frt“), de helytelenül „cantharus, cupa“-nak (kanna, korsó) értelmezve. A Nyelvtörténeti Szótár ezt az adatot Radvánszky munkájából (Magyar családélet és háztartás, III. 22.) vette. E helyütt a gr. Thurzó Imre lakodalmához (1618.) beszerzett cikkek jegyzéke olvasható. Igen valószínű, hogy ezt a nagymennyiségű festéket a lovak lakodalmi cicomájára használták fel. A Thury-féle játékversike utolsó kikezdésében is lakodalomról és a hintóba fogott száz festett farkú lóról van szó. De különösen megerősíti ezt a feltevést az, hogy a lovaknak „török módon“ való festéséhez éppen a kannát és a berzsenyt, mely Radvánszkynál egymás mellett van említve, használták. Tseh Márton idézett munkájának egyik fejezete u. i. így szól: „Miképpen kell a lovat török módon vörössen festeni. Elsőbben timsót főzz vízben, kivel a ló serényét, és farkát melegen mossad, de ha csak félig akarod megfesteni, csak addig mossad, annakutána: végy két lot vörös bersent, négy lot gummit, hat lot gallest, egy max-ok zöld dió kopácsát. Két óráiglan főzzed ezeket négy pint vízben, de ha igen bé-főne, tölts ismét egy kevés vizet reá, de úgy, hogy csak két pintig maradgyon. Annakutánna három font török festéket4 végy, főtt vizet tölts reá, azután egy medencében őket jól öszvegyurjad, mint egy tésztát, kivel osztán jól bedörgölve a lovat fessed, ki után mind serényét és farkát ruhával jól bé-kössed. De ha a lovat félig akarod festeni: végy 10 font timsót, hat font bersent, 12 font gallest, hat font gummit, két marok zöld dió-kapácsát. És mikor ezeket öszveelegyíted, tehát négy ökör epéjét is tégy közibe, és a lovat dió-olajj.al füsüljed.“ 1 Ezt a szót annak idején nem találtam meg a Nyelvtörténeti Szótárban, pedig megvan benne, de — mint arra Tolnai Vilmos (Ethnographia, 17. évf., 320.) figyelmeztetett — nem a maga helyén, hanem uszólag, uszován címszók alatt. Nyelvészeink egy része a különös üszely-swt a francia orseille eltorzult alakjának tartja. 2 V. ö. Erdélyi Múzeum, 1905. XXII. kötet. 3 V. ö. Állatorvosi Lapok, 1906. 202. (Tolnai Vilmos közlése.) 1 Ez alatt kána értendő. A németek is türkische Röthe-nek nevezték.
