Magyary-Kossa Gyula dr.: Magyar orvosi emlékek. Értekezések a magyar orvostörténelem köréből 3. (Budapest, 1931)
Magyar orvostörténeti adattár (1000-1700)
Magyar orvostörténeti adattár 297 bábáskodjék. Hogyan lehet ezt a rosszat — úgy ahogy — megorvosolni 1 — hogy a bábaságra készülő asszonynépet a pesti univerzitásra kitaníttatjuk. De az így képesített bábák is csak normális szüléseknél járhatnak el a „maguk esze után“, ellenben ha a szülőnő s a gyermek állapota „természet rendin kívül vagyon“, akkor esküvése szerint köteles orvoshoz vagy bábáskodó seborvoshoz fordulni. A nem képesített bábákat lehetőleg kerülje a nép, mert ezek „a szülőasszonyokat vagy időnek előtte a szüléshez való erőlködésre kényszerítik, vagy akkor, amikor szükséges volna, az erőikedést elnézik, vagy pedig alkalmatlanul helyheztetik a szegény szülőasszonyt a szülésre. Sok számtalan példákból tudom, hogy némelyek két szakajtókat, mások két telle zsákokat öszverakván, helytelenül kínozzák a szülőasszonyt. Mind ezek felett a szülés közben és utánna is pálinkával és borral itatják betegjeiket“... Némelyek bizonyos cédulákat vagy holmi állatoknak részeit függesztik a szülőnő nyakába vagy férfiinget vétetnek fel vele, néha a férj gatyáját teszik a nyakára és rozsvirágrúI vizetskét itatnak vele stb. (u. o. 102.). Szülés után a szegény szülőnő körül mindgyárt az első éjszakán nagy dorbézolást csapnak a vendégek, a bábákkal együtt (u. o. 103.). A szüléshez szükséges eszközök: a szülőszék, a klis- tér, vagy ha ez nincs s nem tud vele bánni a bába, akkor egy klistér- hólyag, köldökmetsző olló, „köldök kötni való galantzocska“ (fonál), hólt- tetem (= hódtetem, castoreum) tinctura, székfüvirág és málva-herbathé (székrekedés ellen klistérben), meleg bor (a szeméremtest beborítására szülés után!), dézsa a szülőszék alá stb. Mindössze ennyi az, mit eddigelé a szülőszékek magyarországi használatáról mondani tudok; jövő kutatások feladata a többi. Kétségtelen, hogy a szülőszék sok esetben észszerű dolog volt, mert ülő helyzetben gyorsabban ment végbe a szülés, mint a ma divatos hátivagy oldalfekvésben; ellenben igen nagy baja volt, hogy nem lehetett tisztán tartani. Gondoljuk el a föntebb említett kétezer szülést ugyanabban a székben! 1077. (16. század.) Mérgezés. Mérges gyűrűk. — Hogyan akarta Báthory István (II. Ulászló idejében) a királyi szakácsok sáfárjával: Barácsi (Baracskai) Mátyás deákkal, kit mivel boszniai születésű volt, Bosnyáknak is neveztek (v. ö. Száz., 1920., 454., 455.) megmérgeztetni Bánffy Jakabot (csuka gyomrába helyezett méreggel) és hogyan pusztította el később ez Bánffyt (ennek boros állapotában) egy nagy, mérget tartalmazó pecsétgyűrűvel, melyet az áldozat, mielőtt a viaszra nyomta, megnyalt. (Szerérni, 85—87.) Szerémi leírásának, ki tudvalevőleg mindenféle járatos szófiabeszédnek is gyakran helyet adott történelmi munkájában, méregtani szempontból semmi valószínűsége sincs, még akkor sem, ha Reiszig Ede (Száz., i. h.) azt írja erről az esetről, hogy „bár Szerémit óvatosan kell használni, de az adott esetben nem lehet előadásának valódiságában kételkedni, mert a közölt adatokat más források is igazolják.“ Egy pecsétgyűrű nyomó felületét legfölebb igen finom rétegben lehetne bevonni a poralakú méreggel s ez oly csekély mennyiség volna, hogy nem ölhetne meg felnőtt embert (jómagam akárhányszor vettem a számba ennyi strychnint!), ha meg valami ragadós anyaggal volna a gyűrű felületén rögzítve a (nagyobb mennyiségű) méreg, akkor természetes okokból még kevésbé sikerülne a gyilkolás szándéka. Mindazáltal érdekesnek mondható Szerémi leírása annyiból hogy tudomásom szerint eddigelé ez az egyetlen magyarországi adat, mely mérgezett gyűrűről szól, ellentétben azzal, hogy külföldön gyakran találkozunk vele a középkorban s kivált a renaissance idejében.
