Magyary-Kossa Gyula dr.: Magyar orvosi emlékek. Értekezések a magyar orvostörténelem köréből 3. (Budapest, 1931)
Magyar orvostörténeti adattár (1000-1700)
296 Magyar orvostörténeti adattár a szülőszékben ülve, avagy az ágyban feküve kidolgozni. Egyik segítő a fájdalmok alatt a térdeket, a másik az ágyékot, vagyis inkább hátul a keresztcsontot tartsa. Ha áll, avagy jár az asszony, mikor a fájdalom megszorítja, akkor a falhoz, avagy almáriomhoz dőlhet és kidolgozhatja a fájdalmokat... Mikor az asszony a székben szül, akkor a bába a szülő személynek lábai és teste közé egy kis székecskére ül (mint a 16. század elejéről való képen látjuk!). Mihent a gyermeknek feje a középhúst (perin aeum) lenyomja, azonnal mingy árt a bába azt valami vajjal jól megkent ruhával úgy fel kezdi tartani, mintha a véghurkába bé akarná dugni. Most addig várakozik a bába, míg a fájdalmak a gyermeknek fejét a nádrahüvelyből kinyomják; azonnal azt a ruhát, amely el a középhúst feltartotta, leejti és a gyermeknek fejét oldalfélt a két kézivel úgy megfogja, hogy könnyen maga felé húzhassa; ekképpen a gyermek a bábának ölébe esik... A nádrapogáosa többire mindenkor a szülés után való fájdalmaktól csakhamar a szülés után kihajtatik, avagy egy fertály órai várakozás után a köldökzsinórnak gyenge húzására következik... Ha a gyermek igen gyengén jön a világra és az ábrázatjában igen kék, akkor a köldökzsinórból egy néhány uncia vért~kT kell bocsátani, azután kell előbb a köldökzsinórt megkötni, ezeknek utánna a gyermeket fel kell éleszteni s ébreszteni, hideg vízzel, avagy friss levegő-éggel. Ha pedig a gyermek igen gyenge, mikor kiesik, és hala vány, akkor min gyárt megkeresz- teltessék, és meleg borral dörgöltessék, tovább szalmiák-spirituszt szagoljon és sót tegyen a bába a szájjába. Valami cső által levegő-eget kell a tüdejébe a torkán által fújni, és a nyálat az ujjakkal a szájjából és torkából ki kell venni. Azonkívül mingy árt sós klistért kell béadni, amelyet gyengén nyomdogatni kell, mint a fúvót.“ Végül a fordításról beszél s többek közt azt mondja, hogy ha a fordító a gyermeknek egyik lábát már megtalálta, akkor a gyermeket meg kell keresztelni. Nehány évvel később Benkő Sámuel (1791.), ki a Grant-féle munkát („A fekete epés mértékletnek... leírása“! dolgozta át, mond el nehány érdekes dolgot a magyar asszonyok szüléséről és a szülőszékről. „A városokban is inkább bíznám a szülésnek véghez vitelét a gyengéded szívű és kezű értelmes bábákra, mintsem az ahhoz ugyan értő, de sokszor szemtelen és vakmerő, a szülőt megzavaró bábamesterek kezére, gépelyére és fogójára, amely segítséghez a mi szeplőtelenebb erkölcsű úri asszonyaink nehezen szokhatnak (!) A mi szülőszékeink is oly bárdolatlanok, hogy nehéz azt meghatározni, vájjon a szülést hátrálják-e, vagy előmozdítják. Láttam nem egyszer, hogy a szülőt a székbe, onnét az ágyba vonszolták és mégis utoljára a szülést az ágyban vitte véghez. Legrosszabb szokás nálunk, amely szerint megszületvén a gyermek, azt egy ideig a puszta földre leteszik, és hogy a szüléskor sok banyákat (mint szakértőket! M. K. Gy.) egyben hívnak, kik a szülőt megzavarják“ (i. m. 80.). Végezetül álljon még itten, amit a 19. század elején Peterka (.,Bábamesterségét tárgyazó katechizmus“. Pest, 1814.) mond a magyarországi szülésről, bábákról stb. Első kérdése: „miért bábáskodnak a mi országunkban leginkább az asszonyemberek7 Azért, mert a magyaroknál „az asz- szonyi szemérem nem engedi, hogy a férfiak bábáskodjanak“, továbbá mert a mi népünk a bábáskodó asszonyokat, főleg pedig a törvénytelen (nem vizsgázott) bábákat tudákosoknak tartja, „mintha az Úristen nékiek valami különös tudományt a természet rendin kívül adott volna“ (v. ö. bába mint boszorkány!). Nálunk szükséges rossz, hogy az asszonyi nem
