Magyary-Kossa Gyula dr.: Magyar orvosi emlékek. Értekezések a magyar orvostörténelem köréből 3. (Budapest, 1931)
Magyar orvostörténeti adattár (1000-1700)
Magyar orvostörténeti adattár 285 csak ketten haltak meg-. — b) A 16. századbeli török háborúk idején a magyar sereg általában két részre oszlott: egy részök a várakban teljesített állandó szolgálatot, mások pedig táborban éltek. Ezekről érdekes képet ad néhány sorban Forgách Simon, aki tapasztalatból ismerte a hadi élet előnyeit és hátrányait. Csak a toborzáskor kapnak hópénzt, azután kóborolnak. Ha nincs rabolni való, éhen halnak, — „mert senki élést nem viszen utánnok, miért hogy nincsen mivel megvenniek, ha penig visznek is valami élést, nincsen mit adni érte. — Nem jutnok táplálékhoz, egymás feléje se néznek, ha valamelyik köztük megbetegedik, a férjeik mellett levő asszonyok ápolják övéiket, de míg ők maguk egészségesek. Ha az is megbetegszik — írja tovább Forgách, — senki feléjek sem megyen oztán, hogy ki nem mehetnek helekből; az táborok elbüdösül, eldöglik és nagy nyomorúságos halálokval halnak meg.“ Ostrom előtt rendesen tábort ütöttek, amire alkalmas helynek a szabadabb helyeket, réteket tartották, ahol nem voltak kitéve hirtelen meglepetésnek. A táborban sátrak alatt tanyáztak. Deszkasátorokban ápolták a sebesülteket, a törökök a basa sátora elé tűzték karókra az elesettek fejeit, a sátrakat egyéb fölszereléssel együtt igen nagy veszély esetében hagyták oda; a basák sátrai körben álltak a vezér sátra körül, mely a szultán arannyal áttört selyem sátra mellett állott, ha a szultán is táborban volt. Svendi Szádvár alatt sátrát a tábor sáncához közelebb vonatta fel, hogy a vár ostromát több szerencsével intézhesse. De nem volt semmi haszna, mert másnap majd elütötte egy ágyúgolyó, amikor a „palléroskodásban“ kifáradván, egy kő mellé leült. A várőrség lakosztálya egy helyen kamora néven fordul elő. Nem volt könnyű feladat a tábor élelmezése. Ha volt elég pénz, egyes vállalkozók vitték az élelmet a tábor után, akiktől pénzért, vagy a zsákmányolásban szerzett tárgyakért szerezhették be a szükségeseket. A várőrség rendesebben élt, a táplálkozás tekintetében is jobb dolga volt a táborban élő társaikénál. Kivétel volt az ostromállapot. Van szakácsuk, ki a vár éjjeli szolgálatait a többivel együtt végzi; Gedő várának őrsége még az elfoglalás napján is kecskehúst evett. Az élelem szerzésének általánosabb módja volt azonban a rablás. Majd minden országgyűlés sérelmes pontjai között szerepel. Az 1567. évi pozsonyi országgyűlésen elkeseredett hangon mondják a rendek, hogy némelyik jobbágy kettős, hármas, sőt négyszeres áron vette vissza gabonáját a katonáktól, akik állati kegyetlenséggel felkoncolták a rablott élelem tulajdonosait. Tata kapitánya Komáromba ment élelemért. Az út veszélyei ellen magával vitte egész lovasságát. Míg oda járt, Hamzabég esztergomi városparancsnok elfoglalta Tata várát. (Bártfai Szabó, 129., hol a Forgách Ferenc évkönyveire való utalások (lapszám stb.) is megtalálhatók.) 1059. (16. század.) Kuruzslók. — Hogy ebben a korban a hazai kuruzs- lók a külföldre is eljutottak, az kitűnik Paracelsus egyik írásából is, hol azt mondja, hogy ezeket a kuruzslókat részben a törökök kergették ki Erdélyből. (Dar ember g: Histoire des sciences médicales I. 429.) — Szamos- közy, ki különben nem a legjobb indulattal van a székelyek iránt, egyebek közt azt írja ezekről, hogy „erkölcseik megegyeznek a vidék természetével: második Dodona ez a vidék, tele paraszt jósokkal, vén kuruzslókkal, kik még az ördöggel is cimboráskodnak.“ (Bagyary, 79.) Ugyanitt a 85—87. lapon az akkori székelyek nyomorult lakásviszonyairól és sörivásukról, melyről azt tartják, hogy egészségesebb és több erőt ád, mint a bor, melyben különben is szűkölködnek.
