Magyary-Kossa Gyula dr.: Magyar orvosi emlékek. Értekezések a magyar orvostörténelem köréből 3. (Budapest, 1931)
Magyar orvostörténeti adattár (1000-1700)
284 Magyar orvostörténeti adattár 1055. (16. század.) Bőrgyógyászat. — Daday András: Növény-derma- totherapiánk a 16. században. (Bőrgyógyászati, Urológiai és Venerologiai Szemle, 1927. évf., 10. és 12. számában.) Méliusz és Bej the munkáiban található adatok rövid feldolgozása. 1056. (16. század.) Sebészek. — Minthogy sebészcéheink institúciói és sebészeink nevelése a 16. századtól kezdve jórészt német mintákra volt szabva, ajánlható, hogy aki ezen kérdésekkel foglalkozik, a régi német sebészekre vonatkozó irodalmat is tanulmányozza. Így például sok felvilágosítás található Johnsson értekezésében (Janus XV. évf. [1910.], 129.) a délnémetországi sebészek iskolázásáról és vizsgáiról (examenwesen). A magyar sebészek remekfőzési utasításaiban gyakran előforduló kenőcsök, tapaszok is majdnem azonosak a németekéivel: Ungu. aegyptiacum (= méz + ecet + grünspan + a constituensek), Ungu. apostolicum (mert 12 drogból készült: gummi ammoniacum + opoponax + mastix + galbanum + gyanta + terpentin + viasz + „hollwurtz“ + myrrha + tömjén + ólomcukor) stb. A sebészi vizsgára előkészítő jegyzetek, úgy mint nálunk is, kérdésekben és feleletekben voltak megírva s nagy részletességgel tárgyalták az érvágási szabályokat. Vena hepaticá-n a Vena mediana basilica lateralis dextrá-t értették, a gyakran emlegetett főér, helyesebben fejér (hauptader) pedig = a Vena cephalica maga, vagy pedig annak kezdete a hüvelyk- ás mutató ujj közt „welche bei Krankheiten des Hauptes geschlagen wurde.“ 1057. (16. század.) Hadi sebészek. 1. Schtvendi Lázár panaszkodik az ő 1593-ban Frankfurtban megjelent hadászati munkájában („Kriegsdiskurs“), hogy az osztrák-német hadseregben, mely Magyarországon harcolt, a hadi sebészek száma igen csekély volt s ami volt, azok sem álltak feladatuk magaslatán, ezértis a sebesült katonák igen sokszor minden segítség nélkül elpusztultak. Emiatt sok volt a panasz és a katonák valósággal féltek Magyarországra menni. (Lásd: Fröhlich értekezését: „Die Militärmedizin des 16. Jahrhunderts“, Janus, 1901., 73.) — 2. Alfonso Ferri (szül. 1500 körül Nápolyban, III. Pál pápa udvari orvosa) jeles hadi sebész is volt, ki a magyarországi harcokban is részt vett. Munkákat írt a lőtt sebekről, melyek 1552—83. közt több kiadást értek. (U. o., 309.) 1058. (16. század.) Tábori egészségügyi viszonyok Magyarországon; tábori kórházaknak s a katonaság élelmezésének siralmas állapota a 16. század végén: 1. Győry, 24—30. old. (Különösen érdekes, amit az ivóvízről mond: Coberus szerint a magyar katonák mindenképen tisztábban éltek, higiénikus érzékük fejlettebb volt, mint az itt megfordult külföldi hadaké; az ívó víz megválogatásában sokkal körültekintőbbek voltak; csak nagy szükségben ittak mocsaras vizet s akkor is úgy, hogy előbb foghagymát ettek, hogy annak ártalmát csökkentsék; jóindulatú tanácsra a kínzó szomjúságot is szívesen tűrték. Ez a különbség okozta, hogy az olasz, spanyol, de kivált a német katonák oly rettenetesen pusztultak hazánkban a morbus Hungaricus stb. következtében.) Jordán Tamás is megjegyzi (Győrinél, u. o. 33.), hogy amint Veszprém és Tata bevétele után a külföldi hadak a Dunához értek, melyben a sekély vízállás folytán hemzsegett a rengeteg hal, hús helyett halat ettek, melyet nem tudtak megfele- lőleg elkészíteni. Mohón ették s kérkedtek vele, hogy ilyen jó dolguk még sohasem volt. A napon megsavanyodott bort és sört itták hozzá és sok dinnyét, uborkát, szedret stb. is fogyasztottak. A hagymáz már első csapásra sokak életét kioltotta, míg a magyarok közül ugyanazon időben
