Magyary-Kossa Gyula dr.: Magyar orvosi emlékek. Értekezések a magyar orvostörténelem köréből 3. (Budapest, 1931)
Magyar orvostörténeti adattár (1000-1700)
12 Magyar orvostörténeti adattár szén megfelelő alakban: katadesmos s a bibliában is ismételve előfordul, (erről s az idevágó irodalomról 1. Pradel, 327.; Weinreich, a tárgymutatóban „Binden und Lösen“, „Bindezauber“ címszók alatt; Stemplinger, 56., 76.; Seligmann, 349. és köv., továbbá a 2. kötet végén levő tárgymutatóban; a 362. és 365. oldalon magyar vonatkozások; Franz, II. 178. stb.: az impotencia és a magtalanság összefüggése a ligatio-\al; „benedictio thalami“ ifjú házasoknál, a lakodalom alkalmával, III. Frigyes német császár lakodalmán is, a rontó és kötő démonok és maleficiatorok ellen; egész sorát közli az efféle benedikcióknak; VIII. Ince bullája, 1484-ben, megerősíti, hogy az impotencia oka efféle rontás vagy kötés is lehet. A keresztény egyház felfogásáról a sexuális megkötés [impotentia ex maleficio, v. ö. Bethlen Gábor és II. Lothár burgund-lotharingeni király esetével] dolgában az incubus-ról és succubus-TÓl 1. Magnus: Sechs Jahrt. 110. és köv.). — Hogy még a 18. század végén is mennyire uralta a magyar népet a megkötéstől eredő impotencia hite, azt mulatságosan illusztrálja Kis János evang. szuperintendens Emlékezéseinek (1890. 195.) egy helye, hol a következőket olvassuk: „Három győri barátimmal s kivált saját szívemmel többször tartott tanácskozásom eredménye az lett, hogy egy tisztes falusi mesterember leányával kézfogást tartottam s azután nemsoká házasságom készülését a szentszékről kihirdettem. Az előszeri kihirdetés után a következő esetecske történt. Hallgatóim között volt egy a vidéken igen elhiresült javos, ki többféle nyavalyáknak, különösen veszett kutyák harapásának gyógyításában mind embereknél, mind barmoknál sok helyeken használtatott, s egyszersmind a bájoláshoz igen értőnek tartatott s azért a köznép előtt maga iránt bizonyos félelmet támasztott. Ez ünnepélyes tiszteletet jelentő ábrázattal bejött hozzám s kérdésemre mi jót akar, ily formán válaszolt: édes tisztelendő uram, sok rossz ember van, kik az új házas férjeket meg tudják kötni, s gyakran meg is kötik. Mi ugyan igen szeretjük tisztelendő uramat, de nem tudjuk, kiben mi lakik; találkozhatik olyan is, ki ártani akarna. Azért jöttem ide, hogy tanácsot adjak, hogyan lehet ilyen alkalommal minden ártalmas mesterséget semmivé tenni. Csendesen végighall- gatám beszédét s mosolyogva kérdém, miből állana tanácsa? Felelete az volt, hogy csekélységből, csak mátkám harisnyakötőjét kellene elkérnem s egy vagy két napig lábomra kötnöm. Minden tőlem kitelhető módon igyekeztem az ily babonaságot fejéből kiverni s őtet józanabb gondolkozásra bírni; de semmire sem mehettem vele, csak ismételve kért, hogy ne vegyem a dolgot tréfára. Végre komolyan megmondtam neki, hogy okos ember semmi affélét el nem hihet, mi a józan észszel ellenkezik, s biztattam, hogy próbálja meg énrajtam minden bűvös-bájos mesterségét, s ha nekem ártani tud, akkor hiszek neki, de máskép nem. Ekkor nem ugyan haraggal, mivel mindent nyájas hangon mondottam, de sajnálkozása ismételt nyilvánításával mene el tőlem; s én és mátkám a háromszori hirdetés kitöltével az 1796-nak egyik nyári hónapjában egymással minden olyan következmények nélkül, milyenekkel ezen ember ijesztett, ünnepélyesen összekeltünk.“ További magyar adatok: a) Ipolyi II. 158. (tétemény, rontás, kötés magyarázata; egy nagykárolyi boszorkányper adata szerint a megkötés abban áll, hogy az „embernek párnájába, ágyába, a barmok jászolába vagy aklába egy kötés cérna tétetik, s átkot rá mondván, ami csodás kötések és csomók voltak a cérnán, úgy a megátkoztatott embernek s baromnak ösz- szefonódott és csomósodott a bélé, az inai és minden ere, és ez kötésnek neveztetett“). — b) „Akit megkötnek férfiségében: lopd el annak az asszonynak az ingvállát, hugyozzál által a jobbik ujján, meggyógyulsz.“ (Régi magyar Jpabona; T. T. 1894., 393.) — c) Magyar orv. és term, vizsg. munkálatai, 1875., 290.; (mi a különbség a kötés és a rontás között?) — d) Kertész, 76.; (a ligatura már a Védákban s az ónémet ráolvasásokban is előfordul, de nálunk való nagy elterjedtségére jellemző, hogy a boszorkányokat csak Magyarországon nevezték latinul ligantes-eknek; a debreceni emlékekben állandó jelzőjük az oldó-kötő. Később a megkötés általában s meqigézés, megbabonázásértelmét vette föl: „megkötni valakinek a puskáját“. A kötéssel való bübájoskodás emléke maradt meg az efféle szólásokban: meg van kötve a kezem [nem tehetek semmit], erejét megkötötte Isten [Pázmány], majd megkötöm a nyelvedet, megköti magát, ráköti magát a leány valakire [szerelmi megbabonázás], az ördög a tudatlanok szemefényét megköti stb. A kötés felbontása az oldás: megoldik a nyelve valakinek stb.).
