Magyary-Kossa Gyula dr.: Magyar orvosi emlékek. Értekezések a magyar orvostörténelem köréből 3. (Budapest, 1931)
Magyar orvostörténeti adattár (1000-1700)
262 Magyar orvostörténeti adattár seges ladaban három arani foryntot tegien be, az Mestereknek epöletekre es az wegezes zerint való probat megadgia es az Mester Aztalt. Az mi Mesterségünk zerint való proba im ezeknek megh chinalassa: Zwrke (= szürke) deakorium, Nagi Erleleo, Deaquillum, Ctrattia Dey, veoreos ír, Czibak flastroma, Eöklelő ír, Vnguentum Regis, Cinobrium sebtuchrm, Apostolicon es Gyapius Ír“ (talán gyapjuzsír?) stb. [Nemz. Múzeum; Szá- vay, 236.] Az utolsó mondatban előforduló gyógyszernevekről, nevezetesen pedig a Deakóriumról, Nagy érlelőről, Vörös írról, Deaquillum (= dia- chylon)-ról és Öklelő írról 1. MOE, II. 252., 267., 280., 281., 61., 268. Ugyanezekről és a többi, a céhlevélben említett gyógyszerről 1. még a jelen kötet tárgymutatóját és Reichert 18., hol az 1557. évi lüneburgi Ordinantia utasítása szerinti készítésmódja e szerek egyrészének szintén el van mondva; (e szerző kérdőjelet tesz az „incarnatyff“ szó után, ami nem más, mint „incarnativum“ = olyan szerek, melyek „a sebekben jó húst nevelnek,“ ahogy Misk. 365. mondja.) Miskoltzy munkájában 369. és köv., 429. és köv. a nálunk használatos kenőcsök, flastromok stb. készítése módja kimerítően van tárgyalva. Az apostolicon (empl. apostolicum) ősrégi eredetű s azért lett az apostolokról elnevezve, mert ezeket Jézus gyógyító erővel ruházta föl (Pradel, 312.). A gratia Dei — kenőcs (flastrom), Unguentum és Emplastrum Gratia Dei, készítését 1. a M. Tud. Akad. levéltárában található 17. sz.-beli kézirat („M. Cod., Kis 8-ad rét, 10. szám. Gyógyszerek“) 39. oldalán. Ezt a gratia Dei-t és a többi, a mi borbély-céhleveleinkben is említett készítményt különben már a középkori sebészek is jól ismerték és gyakran rendelték; v. ö. Arch., II. 213. (Jean Pitard recipéi), továbbá Sudhoff: Beitr. z. Gesch. d. Chirurgie im Mittelalter, II. 618. és Sigerist: Studien u. Texte zur frühmittelalterlichen Rezept literatur (1923.; a Studien z. Gesch. d. Medizin, 13. füzete). A két utóbbi munka tárgymutatóiban e nálunk is használatos gyógyszernevek, készítésmód stb. majdnem minden esetben megtalálható. 1004. 1594. Typhus exanthematicus? — Szinán pasát a seregében kiütött ragály (typhus?) visszavonulásra kényszeríti. Egykorú írók szerint a nagyvezér elvonulása után nyolcezernél több beteg törököt vágtak le a mieink Komáromnál. (Komárom vármegye monográfiája, 449.) 1005. 1594. Műhibapör egy fürdős ellen, ki állítólag helytelenül kezelt egy lábtörést. Lásd: Sopron Mon., II. 84—85. 1006. 1595. A beléndek (Hyoscyamus niger) használata régi gyógyászatunkban. — Ismeretes, hogy beléndekmérgezésnél (úgy mint a belladon- nánál és más solanaceáknál) a mániához hasonló öntudatzavarok sokszor igen feltűnőek s ezért mondja Beythe András az ő Fives könyvében (1595.), hogy „ha ki az belénd magvaitul megbolondidna, végy kecsketejet, tökmagot és diót, ezöket törd öszve“ stb. A beléndekmérgezések ma is elég gyakoriak; ennek oka részben az, hogy köznépünk, ősi soron öröklött kuruzslóeljárás szerint, a fogfájást beléndekfüstöléssel gyógyítja; a beléndek magvait izzó szénre hinti s a gőzöket belélegzi. Azt tartják, hogy ilyenkor a fogfájást okozó férgek kihullanak és elpusztulnak. Ezt a babonás gyógymódot Diószegi Borbély István (1676) is említi az ő recipés könyvében, szintúgy Diószegi Sámuel (1813.) az ő Orvosi Füvészkönyvében, sőt már Felvinczy György is azt írja az ő 1694-ben megjelent versezetében: Hogy nagy fájdalomtól fogaid enyhítsed, ** Párhagymának magvát s bilindnek megszedgyed, Tömjénnel mindkettőt egygyütt megégessed, Tölt sér tsőjén ezzel fogaid füstöljed. Ősrégi recipe a fogfájás ellen, melyet talán még Ázsiából hoztunk!
