Magyary-Kossa Gyula dr.: Magyar orvosi emlékek. Értekezések a magyar orvostörténelem köréből 3. (Budapest, 1931)
Magyar orvostörténeti adattár (1000-1700)
258 Magyar orvostörténeti adattár iá mutatják, a fürdősök fürösztésen kívül gyógyítással is foglalkoztak, ezért is a régi regulamentumok egy kalap alá veszik őket a borbélyokkal, chirurgusokkal és patikáriusokkal. A pozsonyi „Artiklbrief“ például közösen szól „Bader, chirurgi, Wundarzt, Barbierer“ céhleveléről. Ezek közül a fürdőmestereknek és legényeknek volt a dolguk a tűzoltás is. A fürdőházakban mindig elegendő víz állott a kádakban és a hordókban. Hiszen az úgynevezett merítőmestereknek egyéb dolgaik sem volt, mint az edényeket vízzel megtölteni. Amikor azután a városban tűz ütött ki, fürdősöknek és merítőmestereknek lóhalálában kellett sietniök a tűzhöz; még pedig elegendő víztartó edénnyel.1 Fáradságukat és költségüket ilyenkor mindig a város ládájából fizették. A városi fürdőházak mindég hétfőn voltak a legnépesebbek. A hétfő volt ugyanis az lígynevezett fürdőnap (Badtag), mikor is a város összes inasai fiirödtek. Mivel a suszter- és osizmadiamestereknek nem tetszett, hogy inasaik csak hétfői napokon fürödhetnek, 1642-ben sérelmeik orvoslásáért a városi tanácshoz fordultak. Pozsony tanácsa megengedte, hogy az inasok nemcsak hétfőn, hanem egyéb napon is fürödhetnek.2 Pozsonyban a fürdősöknek száma elég nagy volt s több magyar is akadt köztük. Az 1592—97. évi Liber concept. szerint pl. Gradnay Miklós nevű is szerepelt köztük s a céhmester Eckhardt Kristóf volt.3 Mivel a fürdősök orvosszámba mentek, a 16. és 17. században több főúri családunk állandóan tartott fürdőmestert.4 A családi levelezésekben olvashatjuk, hogy az ilyen fürdősök betegeket gyógyítottak, sőt sebészettel is foglalkoztak. Mikor például 1624-ben Horváth Bálint megbetegedett, a Batthyány-család szalonoki fürdősét hívták hozzá. Krajnai János írta volt 1656-ban Batthyány Ádámnak: „Az menyecske szépen gyógyul. Nem is volt golyóbis benne, honnan két kis darab vasat vett ki az fürdős. Meg is alkudtak a fürdéssel 12 tallérban.“ A 16. és 17. században a fürdőkben való kiszolgálás meglehetősen olcsó volt. A lőcsei 1605—35-i statutum szerint ott a hajnyírás félgarasba, a fürdőkád 5—6 fillérbe került. Sopronyban és a balfi fürdőben a fürdés ára egy garas, a köpíilyözés szintén egy garas volt. A pároltatás (gőzfürdő) többnyire 12 dénárba került. A fürdőslegényeknek két krajcár borravaló járt. Bár a fürdősök díjazása sohasem volt nagy, egyikük- másikuk mégis meggazdagodott. Pessel János sopronyi fürdősről írta pl. a kamara, hogy 500.000 forintnyi vagyont hagyott maga után. Városaink régi jegyzőkönyveiben számtalanszor találkozunk a für- dősökkel. Nyelvi szempontból nem lesz érdektelen megemlítenünk, hogy a fürdőst más néven vízmár-nak is hívták. Komárom jegyzőkönyveiben olvashatjuk pl.: Stefanus Vízmár balneator, Johannes Vízmár balneator Comaromiensis, „Hány Ádám vízmár, alias fürdős“ stb. (L. Takács Sándor: A magyar múlt tarlójáról, Budapest, é. n., 279. és köv. old.) A nagyszebeni fürdősök ajtajára jelvényül egy törülköző volt kiakasztva. Megkísérelték ugyan (1615-ben) a réztányér kifüggesztését is, 1 A pozsonyi 16. századi statutum írja: „Die Bader zu jeder Zeit und sonderlich nachts ihre Grändt und Wasserstuben mit Wasser angeschöpt haben... mit ihren Knechten und allem Gesindt eilund mit Schaffern den Feuer zulaufen und das Feuer leschen helfen.“ 2 Pozsony vái’os levéltára: Actionale prothocollum, 1642. 3 U. o. Az Actionale prothocollum 1548—65. szerint a fürdőház a Halászkapunál állt s a fürdőmester Teufl Eustach volt. 4 A Nádasdy-számadásokban előfordul 1544-ben a fürdőmester és fürdős- iegény is. A Batthyányiak udvarában is volt Újvárt és Szalonokon fürdős.
