Magyary-Kossa Gyula dr.: Magyar orvosi emlékek. Értekezések a magyar orvostörténelem köréből 3. (Budapest, 1931)
Magyar orvostörténeti adattár (1000-1700)
10 Magyar orvostörténeti adattár tették azt a férfit, ki erőszakot követett el, mint a gyilkosokat. Későbbi törvényeink is nagy súlyt fektettek a szüzesség védelmére. A nép, a szerelmes és féltékeny férfi nem mindig és nem mindenütt elégedett meg a női érintetlenség törvényes védelmével. Némely afrikai törzs férfiai nem engedik ki a házból az asszonyt, mielőtt a külső nemzőrészek elé nem kötnek egy szitadarabot vagy bizonyos kagylókat, sőt az infibuláció egy nemével is igen gyakran találkozunk a Keleten (gyűrűvel fűzik össze a két nagy ajkat) s azt is megteszik, hogy fölsebzik a hüvely falát vagy a kis ajkakat és heges összenövéssel zárják el többé-kevésbé az introitust. Az európai népeknél (a keresztes hadjáratok óta) az ú. n. szüzességi övék (Keuschheitsgürtel, ceintures de chasteté) voltak divatban hosszú évszázadokon át, egész a legújabb időkig, (Spanyol- és Francia- országban még a múlt század kilencvenes éveiben is gyártottak ilyeneket, 300—500 frankért árusítva darabját!). Kétségtelennek tartom, hogy hajdanában itt-ott nálunk is használták ezeket a furcsa instrumentumokat, bár határozott adatokról nincsen tudomásom. A Nemzeti Múzeum régiség- tárában is látható egy ilyen öv (Blum Sándor ajándéka, Felsővásárról), mely talán a 16—17. századból való s teljesen hasonló ahhoz az övhöz, mely a londoni Toussaud-múzeumban őriztetik (képét lásd Fuchsnál, 195. old., 170. kép). A N. M. öve acélból van, mozgatható ízekre osztott, elől karikás csattal, melyre lakatot lehetett akasztani; belül fehér bőrrel, kívül vörös bársonnyal van bevonva .A vulva és az anus nyílását éles, kiemelkedő vasfogak védik köröskörül. A szüzességi övék bővebb tárgyalását és irodalmát lásd: Ploss—Bartels I. 557—562. és Fuchs 195., 332—343. 14. 1095. Törvényszéki orvostan. Gyermekölés. Rontás. Megkötés. Boszorkányok. Strigák. Veneficium. — Kálmán király decre- tuma („mulieres partum suum necantes, archi-diacono allatae poenitentiam agant“)- Linzb. I. 16. — Ugyanitt említi Linzbauer a Kálmán király decretumainak híres 57. fejezetét: „De strigis vero, quae non sunt, nulla quaestio fiat.“ Komáromy (bevezetés, XV. old.) szerint Könyves Kálmánnak ezt a kijelentését nagyon félreértették. A strigák létezését már a longobárd királyok (péld. Nagy Károly) is tagadták. A varázslók általánosan elfogadott neve a maleficus volt s Kálmán nemcsak hogy nem tagadta meg a bűbájos varázslók, boszorkányok üldözését, hanem ugyanott a 60. fejezetben határozottan intézkedik a maleficusok megbüntetéséről. Eszerint tehát a stri- gákra vonatkozó kijelentést valószínűleg a Nagy Károly capitularéi és az egyház akkori tanítása szelleméből folyónak tarthatjuk. Komáromy szerint az sem lehetetlen, hogy első királyaink a striga elnevezést az ős pogány vallás jósnőire, talán papnőire alkalmazták. Ezt némileg támogatja az: ha a strigákat éjjeljáró vampirszerü embervértszopó lényeknek tartották volna, amilyeneknek longobárd királyok és Nagy Károly törvényeiből előttünk állanak, akkor valószínűtlen, hogy ilyen, nem is emberi lényeket vallásoktatással, böjtöléssel akartak volna téríteni. Azt pedig, hogy szt. László még ítélkezik a strigákról, ellenben Kálmán azt feleslegesnek tartja, 7. A tetemrehívás próbája. (Diebold Schilling krónikájából.) A gyilkossággal gyanúsított egyén a hulla sebhelyét érinti s ha ez vérezni kezd: ő a tettes.
