Magyary-Kossa Gyula dr.: Magyar orvosi emlékek. Értekezések a magyar orvostörténelem köréből 3. (Budapest, 1931)
Magyar orvostörténeti adattár (1000-1700)
24:4t Magyar orvostörténeti adattár a vacsorához meg- sem jelent. Este konzíliumot tartott a két orvos, Wesselényi társaságában. Buccella kijelentette, hogy nagyon veszélyesnek tartja a bajt és érvágást vagy más hűsítő orvosságot tart szükségesnek. Simonius ellenben azt vitatta, hogy nincs semmi veszély s nem kell a királyt megijeszteni, megteszi a hatást az ő „persa fűconserv“-je. Buccella hiába tiltakozott, Simoniust nem győzhette meg. December 9-én tehát Simonius conservjét szedte a király, ebéd s vacsora után bort ivott, de látván, hogy Buccellának nehezére esik, csak egy pohárral. Este sebe be- kötöztetvén, Simonius biztatta a királyt, hogy legyen nyugodt, nincs semmi veszély. Amit a király mintegy megütődve fogadott s csak annyit felelt rá, hogy ő is hiszi, hogy jobban lesz. De alig, hogy ezt kimondta hirtelen a második roham lepte meg, lábait az ágyról lenyujtva elterült, szemei kifordultak, nyaka hátraszegült, fogai vacogtak. A körülötte állók megrémültek, elkezdték dörzsölni s magához téríteni. — Az Istenért, mit csináltok? — rémült fel a király. — Bosszul érzi magát felséged? — kérdé viszont Wesselényi. — Bizony rosszul, fejem a forróságtól egészen kábult! — Eme szavait légzési nehézség és erős reszketés követte. Az orvosok erre elkezdték hátát és egész testét dörzsölni, de minthogy nem szűnt el a baj, megköpölyözték többször egymás után. Most már valami pilulákat is rendeltek. A legnagyobb baj az volt, hogy a két orvos sem a betegséget, sem a gyógykezelést illetőleg egyet nem értett. Főkép a borivás felett folyt a vita köztük. December 10-én az ebédnél ismét összedisputáltak e felett. Simonius elhitette a királlyal, hogy a láz a vízivástól jön. Buccella kérte a királyt, hogy legalább vízzel igya a bort. Inkább megissza előbb tisztán a bort,utána a vizet, felelt a király. De miután két pohár jó bort megivott, a vizet többé nem kívánta. Buccella látván, hogy a borivástól a királyt nem tarthatja s a betegség annál veszélyesebbé válik, a konyhamester által titokban megüzente a főkancellárnak a király veszélyes betegségét. A vacsoránál ismét vonakodott vizet inni a király, mert rosszabbul érzi magát tőle, úgy mond. Ez este harmadszor jött rá a görcsroham, de nem oly erősen; csupán a bal karját rántotta kétszer magához. Minthogy a láz így naponkint ismétlődött, Buccella újra kérte a királyt és vitatkozott Simonius- szal, hogy hagyják el a bort; kérte Wesselényit is, beszélné rá magyarul a királyt, mert baj lesz belőle. Végre a király beleegyezett. A két orvos a diagnosis felett is egészen eltérő véleményben volt. Buccella epilepsiá- nak tartotta, légzési nehézséggel párosulva; Simonius asthmának és a rohamokat asthmaticus ájuldozásoknak, ami (úgymond) nem veszélyes s a bor sokat segít rajta. Így az orvosságot illetőleg nem tudtak megegyezni. Csupán a köpöly alkalmazásában értettek egyet, ami által (négyet a lapockára, kettőt a fájós lábszárra vetvén) nyolc uncia vért szívattak ki dec. 10-én. Buccella bor helyett különféle víz-praeperatumokat készített dec. 11-ére, melyek közül a királynak a nyári hőségben inni szokott „rózsa konzerv“-víz ízlett leginkább. Ettől ebéd után két órát nyugodtan aludt s utána a litván kancellárokkal olyan élénken és erőteljesen beszélgetett, mintha teljesen egészséges lett volna. Este nem vacsoráit, hogy ne adjon okot a lázra, ami éjféltájban jelentkezett ugyan, de gyöngébben. Simonius ekkor fülébe súgta Wesselényinek, hogy lám bort nem ivott egész nap a király, mégis megjött a láz; ha ezután sem fog inni, rövid idő múlva meghal. December 12-én ebédnél a király bort kért, sőt határozottan parancsolt. Simonius könnyen beleegyezett. Buccella ebéd után, unokája által megizente a litván vicekancellárnak, hogy a király rövid idő múlva bizo
