Magyary-Kossa Gyula dr.: Magyar orvosi emlékek. Értekezések a magyar orvostörténelem köréből 3. (Budapest, 1931)
Magyar orvostörténeti adattár (1000-1700)
Magyar orvostörténeti adattár 243 orvosszerek iránt táplált ellenszenvét s gáncsolni kezdte Buccella szigorúbb gyógyítási módját, nagyobb szabadságot engedett a türelmetlen királynak s a boritalt nem hogy tiltotta, sőt még inkább ajánlotta. Buccella ily erősen csalódva a kollegában, aki által orvosi tekintélyét és szigorát óhajtotta erősbíteni a király makacsságával szemben, el akarta hagyni az udvart. De Báthory nem eresztette: Gyulay Pál által rábeszélte, hogy maradjon s bizalma és szeretete jeléül szép birtokot adományozott neki a porosz határon. Buccella tehát maradt és Simonius uram ismét háttérbe szorult. Gyógyítgatta nemcsak a király s királynét, hanem szükség esetén egész környezetét (mint pl. Báthory András bíbornokot, Békés Gáspárt, Wesselényit, Berzeviczy Mártont, Forgách Zsigmondot, Bornemisza Jánost, a török követet, a lengyel főnrakat stb.) és pedig elismert ügyességgel és szerencsével. — 1566 december elsején a király rendes szokása szerint a litván erdőségekben vadászott. Háromnapi vadászás után megszállott grodnói kastélyában, jó egészségben. Buccella ekkor szabadságot kért, hogy öt mérföldnyire eső birtokán beteg unokáját meglátogathassa. A király szívesen elbocsátotta, nem lévén rá szüksége s jó kedvvel folytatta a vadászatot dec. 5-én és 6-án is. December 7-én, mely épen vasárnapra esett, gyöngélkedni kezdett a király, főfájást s viszketegséget érzett egész testében (mintha a bolha csipkedné). De azért szokása szerint a templomba ment s rendesen ebédelt, szokott környezetével. Este már nem akart vacsorázni s kívánta, hogy Buccella rendelése szerint dörzsöljék meg egész testében, ami az ilyen érzést nála megszokta szüntetni. De Buccella nem lévén otthon, Simonius csupán kezei és lábai megdörzsölését ajánlotta, nehogy a megindított nedvesség a sebes lábszárat folyás által izgassa és ajánlotta, hogy nyugodt álom előidézése végett igyék egy pohár jó bort, kenyeret mártogatva belé. Amit megtevén a király elbocsátva Simoniust nyugalomra tért. De semmiként se tudott elaludni, oly hőséget érzett fejében. Felkelt és kiment „ad cubiculum secretum“, ahol mindég nyitva állván az ablak, áthült. Innen visszatérvén hirtelen eszméletét vesztve összeesett és egy székbe ütődvén, jobb térdét megsebesítő. Meghallván a zuhanást bizalmas bejárója, nemzetes Lepsényi uram, ki épen ágyát veté a szomszéd hálószobában, odarohant, felemelte a lassan magához térő királyt, aki semmire se emlékezett, de önerejéből képes volt az ágyba menni. A szomorú hírre előjött a király legbizalmasabb embere, az ő kedves Ference (Wesselényi) és Simonius doktor, aki sebét tojás fehérjével és egy kis tömjénnel bekötözve azt niondá, hogy nincs semmi veszély, egy kis kimerültség s meghűlés az egész, de jó lesz másnap az ágyban maradnia, hogy a kapott seb hamarább begyógyuljon. A király dec. 8-án, tehát ágyban maradt, megüzenvén Wesselényi által a kancellároknak, hogy aznap ne háborgassák és szigorúan megparancsolta, hogy senkinek se szóljanak bajáról: ha valaki kérdezősködik mondják azt, hogy régi sebe újult ki. Sőt a szoba kulcsait is magához kellett venni Wesselényinek, így hármukon kívül senki se mehetett be a királyhoz. Simonius kappan- lében mannát s szomjúság ellen bort és fahéjas vizet rendelt a királynak. Este megérkezett a Wesselényi által rögtön értesített Buccella s miután a király elbeszélte neki baját; kérte, hogy a borivástól tartózkodjék, igyék fahéjas vizet vagy zsályateát avagy citromos vizet. „Simonius megengedte a bort!“ — válaszolta a király s midőn minden áron borra vágyott, evés után vizes bort adott neki Buccella. Simonius rossz néven vette Wesselényitől, hogy Buccellát haza hivatta, midőn ő maga is elegendő lenne s 16*
