Magyary-Kossa Gyula dr.: Magyar orvosi emlékek. Értekezések a magyar orvostörténelem köréből 3. (Budapest, 1931)
Magyar orvostörténeti adattár (1000-1700)
Magyar orvostörténeti adattár 211 825. 1563. Az ispotálymesterek („Spittelherren“) szorgosan ügyeljenek arra, hogy az ispotály szegény lakói és betegei kellőleg el legyenek látva étellel-itallal. (Corp. Statut., II. [2.] 96.) 826. 1563. Pestis. — Nagy halálozás (grosses Sterben) Felsőmagyar- országon (Hain lőcsei krónikájában, 1910., I. 109.), továbbá Budán, Egerben, Esztergomban (Kovachich után Linzb., I. 194.) és egész Európában (Sticker, I. 101.), Kassán egy ottani lakos megöli a feleségét, azt állítván, hogy az akkor ott dúló pestisben pusztult el; a hazugság kiderül s a tettest tüzes harapófogókkal szedik szét (Wagner, II. 260.). 827. 1564. Lernescher Fábián besztercei szász tanulót, nem annyira tudása alapján, mint inkább a nagyszebeni polgárok ajánlására, a bécsi egyetem orvosi kara baccalaureussá avatja. (Aeta Vindob., IV. 57. 61.) 1572—73-ban mint nagyszebeni fizikust említik, de doktori címe akkor sem volt, hanem csak mint medieus és practicus szerepel az iratokban (Arch, sieb., N. F. XX. 5.). 828. 1564 (?). Bántás (= szemmelverés, megrontás) ellen meny dörgőfű (kövi rózsa, sempervivum) használata: MOE, II. 284; fekete sár (melancholia) ellen tenta-ivás (u. o. 293); száraz fájdalom (köszvényes szakgatás) ellen csimaszokból készített olaj (u. o. 309); vesztés (rontás, fascinatio) ellen emberzsír stb. (u. o. 315.), nehéz nyavalya (epilepsia) ellen borban főtt pondrók (u. o. 305); sárgaság gyógyítása compóval (u. o. 252.). 829. 1564. Leprosarium és ispotály. — A bárcasági káptalan (Lőrinc vidombáki papnak még 1524-ben tett alapítványából) bizonyos összegeket juttat a brassói és földvári ispotálynak, nemkülönben a brassói leproso- riumnak („Siechenhof“). Müller, Hosp., 43. 830. 1564. Balsaráti Vitus. Aplumbo János. Papok. Kuruzslók. — a) Az aradmegyei orvosok közül hírnevet csupán Basarági Vid János (sic!) szerzett, ki még 1564-ben kiadta „De remediis pestis prophylaeticis“ című könyvét; magyar chirurgiája, vagyis a seb gyógyításának mesterségéről írt négy könyve azonban kéziratban maradt s ha el nem veszett, lappang valahol. A mai Arad egész területén kívüle még csak a bekényi (buttyini) sebészt említik 1651-ben, de azt sem nevezik meg. A sebészetet kétségkívül a borbélyok gyakorolták, kik azért pl. Boros-Jenőben külön céhet is alkottak. Vid János kortársáról, Plumbo János radnai guardianról emlékezetben maradt, hogy különféle háziorvosságokat tudott készíteni, miért a törökök s oláhok egyaránt becsülték. A törökök Pankotán és Monyászán fürdőket nyitottak, mi által jó szolgálatot tettek ugyan az egészségügynek, török orvosokról azonban nincsenek följegyzéseink, sőt ők maguk is gyakrabban fordultak kuruzslókhoz. Lippai oláh néphagyomány szerént a zsarnok lippai basa egy javasasszony hírében álló mol- nárnéval gyógyíttatta magát túlságos kövérsége ellen. Az asszony nyers ökörbőrbe varratta, azután a mestergerendára felkötözte, alatta pedig illatos füveket égetett el, melynek illata belehelése végett erősen kellett kiabálnia, a zajra összefutó cselédeket azonban, meghagyás szerént. elkergetnie. Harmadnap már (mindennap friss ökörbőrbe bujtatva) sokkal könnyebben érezte magát, mivel azonban a bosszúálló molnárné most mérges füveket égetett alatta, fúladozni kezdett s hiába bítta cselédeit. Azok, kiket a két első nap mindig visszakergetett, most feléje sem mentek s a basa nagy kínok közt halt meg.“ (Jancsó Benedek: Arad vármegye monográfiája, II. [2 rész], 249.) — b) Balsaráti Vitus János Magyar Chirurgiájának kézirata, melyet Weszprémi említ, nincs meg a 14*
