Magyary-Kossa Gyula dr.: Magyar orvosi emlékek. Értekezések a magyar orvostörténelem köréből 3. (Budapest, 1931)
Magyar orvostörténeti adattár (1000-1700)
210 Magyar orvostörténeti adattár Nápolyban is, onnan hozta ezen babfajok magját magával. Demkó orvostörténelmében Purkircher Observatio botanica de phaseolo. Antverp, 1583. c. művéről tesz említést. Demkón kívül ezt a tudományos munkát senki sem ismeri. Weszprémi Purkircher műveinek felsorolása között első helyen tesz róla említést, de a nyomtatás helye és ideje már Clusius citált müvére vonatkozik, amit Demkó helytelenül értelmezett. Volt-e ilyen című kéziratos, vagy nyomtatott munkája tudósunknak, ma már nehezen állapítható meg. Sem a nyomtatás helye és ideje, sem a kéziratoknál szokásos Weszprémi-féle megjegyzés: „quae mihi in autographo ad manus est“ feltüntetve nincs, ezért talán semmi mást nem akar evvel Weszprémi kifejezni, minthogy Purkircher botanikai „observatio“-jára felhívja olvasói figyelmét. Weszprémi annyira alapos és megbízható, hogy tudományos munkát a kiadó, a nyomtatás helye és éve megnevezése nélkül nem közöl. Győry Tibor nem veszi fel 1472-ben kezdődő orvosi bibliographiájába, Magyary- Kossa, Gulyás Pál, valamint Szabó Régi Magyar Könyvtára sem tudnak róla. Ernyey kérésemre résztvett keresésében, de arra az eredményre jutott, hogy Demkó idézete nem egyéb rosszul értelmezett forráskutatásnál, a többiek pedig az eredeti szöveg áttanulmányozása és kritikája nélkül vették át Demkó tévedését. Jómagam a bécsi könyvtárakban is kerestem, levélben fordultam az antverpeni Plantin-Moretus Múzeumhoz, de munkám mindenhol eredménytelen maradt. Nagyon lehetséges, hogy Purkircher tollával is szolgálta a botanikát, de mint annyi e századbeli nyomtatvány és kézirat, ezek is elkallódtak, vagy valahol az ismeretlenség homályában húzódnak meg.“ (Ezután a közlő Purkircher és Blotius baráti viszonyáról beszél hosszasabban. A szóban levő babfajtáról és P.-nek Clusius- hoz való viszonyáról 1. még Degen Árpád és Gombócz Endre cikkeit: Pótfüzetek, 1926. [58. köt.] 65—75.), továbbá Haberle, 12. 824. 1563. Törvényszéki orvostan. Fajtalankodás, gyermekelhajtás, gyermekgyilkosság büntetése. — Feigel Péter (Bethlenfalván) Augsburgi János nevű szolgáját lefejeztette, mert Krisztina nevű leányát teherbe ejtette s a gyermek is megszületett. A magzatelhajtást és a gyermek- gyilkosságot is igen kegyetlenül büntették a szepesi városokban. Az előbbinek büntetése rendesen száműzés és az anya nyilvános megvesszőzése. A magzatelhajtásnál segédkező éppen xígy bűnhődik, mint a magzatelhajtó nő, ha azonban a magzatelhajtásba a nő belehal, akkor a segédkező büntetése halál. Ha a magzat már életre való volt, akkor a bűncselekményt gyermekgyilkosságnak minősítik. Visnovszky Lőrinc 1747-ben a feleségének mercuriumot adott be, hogy gyermekét elhajtsa. A kir. szék, mivel a magzat már életképes volt, halállal akarta büntetni, de felesége közbenjárására 25 hétre a lublói várba zárták. Annál kegyetlenebbül büntetik a gyermekgyilkosokat. A szepesi városokban a legelterjedtebb büntetés az volt, hogy a tettest élve félig beásták és azután szívét nyárssal átszúrták. Szepesváralján 1581-ben egy Krisztina nevű asszony egy parasztasszonynál törvénytelen gyermeket szült s szégyenében élve eltemette. A vallatásnál beismeri, hogy ez már a második gyermekgyilkossága volt. A grófi szék Poprádon elevenen beásatta és nyárssal keresztül szúratta. Alkalmazzák ezen bűnténynél még a tüzes vassal való csipkedést, a tűz- halált és a vízbe fojtást is. A gyermekgyilkossággal vádoltaknál rendesen a kínzóvallatást alkalmazzák. A gyermek élveszületésének bizonyításánál megkívánták, hogy az első kiáltását (Beschreien der Wände) hallották legyen. (Köziem., IV. 1912. 188.)
