Magyary-Kossa Gyula dr.: Magyar orvosi emlékek. Értekezések a magyar orvostörténelem köréből 3. (Budapest, 1931)
Magyar orvostörténeti adattár (1000-1700)
162 Magyar orvostörténeti adattár többször említi ezeket az égi hadakozásokat (u. o. 173., 176., 181.), melyeket külföldön éppoly gyakran láttak és hallottak a pestistől rettegő emberek, mint nálunk, (v. ö. Symonds, I. 408.. az arezzoi pestis leírásában.) Cserei nél (440., 443.) olvassuk az 1710. évi pestis leírása előtt, hogy „szörnyű és írtóztató csudadolgok történének mindenütt Erdélyben ebben az esztendőben; itt Brassóban húsvét éczakáján a bolgárszegi oláh templomban egy crucifixus kép vérrel verítékesett, azután egy nehány napokon az egyik szeméből szüntelen jött a nedvesség, melynek nézésére magam is elmentem. Itt benn a városban 11. septembr. virradólag a nagy templomban szörnyű ropogás, csattogás hallatszott, mintha ágyúkkal lőttek volna; a nagy pap közel lakván a templomhoz, odament az utcaőrzőkkel, semmit nem láttának, hanem rettenetes világosság volt az egész templomban.“ (Érdekes, hogy Cserei egész határozottsággal mondja [u. o. 442.], hogy a pestis nem a levegő útján terjed, hanem per communicationem s bizonyságul említi Páriz Pápai tragikus esetét, kinek két hajadon szép leánya elpusztult, mert olyan ruhákba öltözködtek, melyek pestisben meghalt rokonoké voltak.) Thaly Kálmán közleményében (Századok, 1881. 125. és köv.) olvassuk, hogy az 1709—10. évi pestis idejében az egyik jászsági templom falai vért verejtékeztek. Rákóczi az ő kálvinista dandárnokát, Szent-Pétery Imrét, küldte ki a nagy hírre kapott csoda megwizsgálására, ki nem hitt benne s hamarosan ki is derítette, hogy amit a nép vérnek nézett, az vörös festék volt. Ugyanitt közli Thaly az eperjesi „öreg emberiről és a murányi vár „láthatatlan vörös vitézei“-ről szóló egykorú pestis- káprázatok történetét. A pestis jósló jelei olykor a ragálybetegség démonjaival: a Csornával (csumával) és a fekete lovassal voltak kapcsolatosak. Az előbbiről már a MOE II. kötetében (358. old.) mondtam el egyetmást s az ottani adatokhoz még hozzátehetem, hogy hazai délvidéki sátoros cigányaink szintén ismerik a csumát, mely talán azonos a délszlávok pestisasszonyával; (magát a pestist vagy kolerát a cigányok, Wlisloczki szerint, naszlopen- nek vagy pesztiká-nak nevezik). Ez a pestisasszony volt a betegség démonának egyik (ősi eredetű) perszonifikálása, mely már az első nagy pestis- járvány (1345—1350) alkalmával, amely VI. Kelemen pápa statisztikája szerint több mint negyvenkét millió ember halálát okozta a föld kerekségén, megvolt. A keleti poroszok és a litvániai nép is hitt a pestisasszony létezésében s az utóbbiak még a múlt század elején is egész balladákat énekeltek róla (v. ö. Nohl, 59.). Ezenkívül még egy igen régi démon-perszonifikálása volt a pestisnek: a fekete lovas, melyet az 1571. évben Körmöcbányán is láttak, (1. ezen évszám alatt). Ez sem tisztán magyar specialitás, mert megvan a finneknél és a németeknél is (Nohl, 11., 59., 346., Höfler, 735.) s lehetséges, hogy a „schwarzer Peter“ német kártyajáték nevében, (melyet a svájci németek „schwarzer Mann“-nak mondanak) szintén ennek a pestis démonnak a neve lappang. Dürer Albrechtnek is van egy képe, melyen a pestis démona mint lovas, (de fehér lovas) van feltüntetve, amint nyilaival lődözi az embereket. Ez a felfogás János apostol Apocalypsisére (VI. 2.) vezethető vissza, mint ahogy a görögök Apollója is (a régebbi időkben, pl. Homerosnál) embereket pusztító, nyílazó, ragályt terjesztő istenség volt, (később ellenkezőleg.) A száguldó lóval kétségkívül a pestis gyors terjedését akarták szimbolizálni, úgymint ahogy egyik hazai festőnk (Kacziány) képén is fekete csuhában, lovon lépked a „Mors imperator“, sőt már az asszirok gyermek-
