Magyary-Kossa Gyula dr.: Magyar orvosi emlékek. Értekezések a magyar orvostörténelem köréből 3. (Budapest, 1931)
Magyar orvostörténeti adattár (1000-1700)
Magyar orvostörténeti adattár 129 502. 1501. Schonerberger György és Gilig (= Egyed) pozsonyi gyógyszerészek és esküdtek nevei többször olvashatók 1501—1510 között e város régi irataiban. (Ortvay, III. 424. és köv.) 503. 1501. Syphilis. — Az első syphiliskórház (Nagyszebenben). Lásd: Stanca Domonkos és Bálint Zoltán: Contributiuni la istoria sifilisului in Ardeal (Adatok a syphilis történetéhez Erdélyben) és Bologa Valérnak ehhez írt megjegyzéseit: Revista stiintelor medicale, Bukarest, 1925. évf., 8—9. szám. (Ism. Mitteilungen, 125. szám, 137.) A nagyszebeni kórházról 1. még Sigerus, I. 95. (A kórház, hogy jövedelmeit fokozza, nagyobbszámú lovat és kocsikat tartott, melyeket megfelelő fizetés ellenében fuvarozási célokra bérbe adott. Ez a rendszer hosszú időn át jelentékeny jövedelmet juttatott a kórháznak: bürgerspital, siechenhaus.) 504. 1502. János Jakab mester, II. Ulászló udvari orvosa. („Magistrum Joannem Jacobum... proprium nostrum phisicum... quem inter omnes et meliorem et periciorem habemus“. 1502 május 8. OL. Dl. 21., 110. Brüll, 24.) 1506-ban háza volt a budai várban (Brüll, 25.). 1502-ben Ulászló király Vingárti Geréb László kalocsai érsek gyógyítására küldi, kérve őt, hogy a képzett orvosban bízzék. (Fógel: II. Ulászló udvara.) Talán azonos de Angelis János Jakabbal? 505. 1502. Kórházi számadáskönyvek Nagyszeben városának levéltárában és pedig a polgári kórháznak 1502—1799 közti, a katonai kórháznak 1742—1799 közötti számadásai (Ismerteti Zimmermann F.); Arch, sieb., N. F., XVI. 3. füzet, (1881.), 648—650. 506. 1503. Olaszok. Orvoshiány. — Báthory István erdélyi vajda a velencei signoriához fordul avégből, hogy betegsége gyógyítására egy ügyes orvost küldjenek neki. „Di Stefano Vayuoda fo leto vna lettera latina . . . mando sói nontii qui a tuor (= a prendere) vno phisico per la sua egritudine, qual venuto mando Matio Moriayii, al quäl li dete ducati 400, et zonto de li si a mallo, et e morto; adeo mai li dete alcum remedio ni medicina; per tanto prega la Signoria, li fazi recuperar li ditti danari, poi mandarli vno altro medico, che lui satisfera il tutto . . . Et in Colegio fo concluso, sil vuol miedigi, li mandi a tuor lui“ (Marino Sanuto krónikájában; M. T. T., XXIV. 92.). 507. 1503. Syphilis. Magyar antimon. — Ebben az évben halt meg Fridrik Kázmér krakkói bíboros, II. Ulászló öccse „vi et atrocitate eius morbi, quem Gallico vigente in Italia bello exortum, indeque nominatum dicimus“ (lstvánffy, IV. 33.); Manardus gyógyította tormával, melyet mandulatejjel és ecettel keverve kentek reá a luetikus sebekre (Manardus: Epist. medic., Páris, 1528., lib. 14.; 4. — Nékám, 62. után idézem). Híressé vált a lues ellen a magyarországi antimon is, melyet (Basilius Valentinus bizonysága szerint) Németországba is exportáltak (Nékám Kiin., 12.). A legjobb fekete antimonszulfidot Rozsnyón bányászták, mert ez majdnem teljesen arzén- és ólommentes volt; a helvét gyógyszerkönyv még iijabban is azt írja elő, hogy a gyógyszerészek lehetőleg a rozsnyói terméket használják. Az antimonból azután mindenféle titkos szert állítottak elő s ezeket a legkülönbözőbb bajok gyógyítására használták. Pede- montanus, a 16. században, antimonnal kezelte Báthory Istvánt (W., IV. 10.) szintúgy egy d’Etrepi nevű lotharingiai származású pap (prelátus) is ilyen antimontartalmú titkos szerrel kúrálta nálunk Török generálist, az esztergomi érseket s más főnemeseket (Ausztriában is), de sikertelenül, Magyary-Kossa: Magyar orvosi emlékek. III. 9
