Magyary-Kossa Gyula dr.: Magyar orvosi emlékek. Értekezések a magyar orvostörténelem köréből 2. - A Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat Könyvtára 122. (Budapest, 1929)
Régi magyar sebészekről
Régi magyar sebészekről 63 debreceni mesterek pontosan meg· is állapították, hog-y mi légyen az a tisztességes enni- és innivaló? Ők is — keresztyéni mértékletességgel és lemondással — csak hétféle eledelt kívántak a szegény jelölttől, még pedig a következő (szintén a Nemzeti Múzeum irattárában levő és 1591-iki datummal jelzett) recipe szerint: „Mesterasztalhoz való recepta.15 * Első tál étek: két borjú-fiú, belestül, lábastul. Szép tisztességes legyen. Csuka tormával, két tálra. Második tál étek: fejér pecsenye, nyolc font; felsál, nyolc font; (disznó-) oldalas, tizenhat font; két fertály borjúhús-pecsenye utolja; két malac töltve, négy tikfiú töltve, négy tyúk szárazon, négy lúd sütve; két nyúlnak az utolja sütve; nyolcz kolbász, nyolcz májos (hurka), négy fogolymadár, huszonnégy aprómadár. Harmadik tál étek: tiszta, borssal rizskásával négy öreg rakoncz (?), négy kappan, két kövér tyúk. Negyedik tál étek: fekete lével két nyúlnak az elei. Ötödik tál étek: éles lével, lemóniával öt tyúk. Hatodik tál étek: orrjával káposztás hús. Hetedik tál étek: gyümölcs, kalács, perecz, mogyoró, dió, egy sajt.“ Hát bizony, akinek ezt a szerény keresztyéni menüt fizetni kellett, az ugyancsak vakarhatta a fületövét. Micsoda koldústrakta volt ehhez képest a németországi sebészek mesterasztala!18 19 Hát még ha a mindenféle tisztességes italokat is hozzávesszük, melyeket az ilyen alkalmakra en gros kellett beszerezni. A régi sebészek elsőrangú ivók voltak! Az iváshoz néhol (különösen a felvidéken) megfelelő kaliberű űrmérték szolgált, az ú. n. floribus-pohár. Öt láb hosszú, lopóhoz hasonló cinedény, vagy három itce tartalommal, melyet Rozsnyón még a múlt század negyvenes éveiben is használtak a céhek mulatozásai alkalmával, különösen mikor a toas- tokra került a sor.17 Ilyenkor a floribus-poharat marokra fogva, rigmusokban ittak, az elöljárók és a helybeli szépek egészségére, eképpen szólva: „Iszom a floribust! az elöljárókért, mi uralkodónkért, magyar királyunkért, Gömör vármegyéért (ezt egy hosszú korty követte). Szabad városunkért és főbírájáért, egész tanácsáért, érdemes céhünkért, komiszár- jusunkért, atyamesterünkért, s többi tisztjeinkért, famíliájukért (ismét egy korty). Iszom a floribust! A rozsnyói szüzekért, kiváltképpen egyikért, azért a legszebbikért, aki éppen arra kért s jó szándékomban megért, kinek lakodalmára juthassak — ne torára! Az ő boldogságára nem lesz sok a bor ára“ (itt még egy harmadik s utolsó korty, mellyel az edény egész tartalmát ki kellett üríteni, sok harsány vivátok között). Azt hiszem, mondanom sem kell, hogy a más céhbeliek is vígan ettek-ittak, mikor a remekebédre került a sor. Íme bizonyságul a károly- fehérvári szabók mesterasztalára „rendeltetett étkeknek nemei“ 1684-ből: „1. Jó bor, fejér cipó elegendő, tisztességes, emberséges embernek való. 2. Új káposzta savanyítva, velős konczczal. 3. Tormás csuka. 4. Sufával18 bornyúhús. 5. Téjfellel tyúkfi. 6. Sült malacz, ropogósán. 7. öreg posár- hal10 vajas lével is, borssal is, faolajjal is, kíilön-külön. 8. Sült lúd, gyümölcsök levével. 9. Tyiíkfi töltve, édességekkel. 10. Egresen tyúkfi, savanyúan. 11. Malacz, fekete lében. 12. Pulyka, dióval töltve. 13. Csuka törött 15 Itt és a következőkben mai helyesírást használok. 18 Az 1470-iki rostocki céhszabályzat értelmében az ifjúmesternek mindössze egy sonkát, egy sültet és hozzávaló kenyeret kellett adni. (Λ . ö. Walter von Brunn: Von den Gilden der Barbiere u. Chirurgen in den Hansestaedten, 1921, 13.) 17 V. ö. Vasárnapi Újság, 1864. 26. szám. 18 Sáfrányleves. 19 Ponty.
