Magyary-Kossa Gyula dr.: Magyar orvosi emlékek. Értekezések a magyar orvostörténelem köréből 2. - A Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat Könyvtára 122. (Budapest, 1929)

Régi magyar sebészekről

Régi magyar sebészekről.

I.

A régi magyar chirargusokról éppen nem lehet azt mondani, hogy lényegesen hozzájárultak a magyar közművelődés emeléséhez. Közvetett úton ők is részesei voltak ennek a nehéz munkának, hiszen például Csokonainak, Herman Ottónak és még egy-két jeles emberünknek az apja chirurgus volt, de hát ez csak afféle generativ alapon való érdemszerzés volt. A régi magyar „cirillikus“1 az egykorú jellemzés szerint ,.nagy konchoz rágó“, nagyratartó, kevélykedő, „ezüstös puzdrával“ cifrálkodó népség volt; egy 16. századbeli hegedős ének, régi pasquillusok útszéli nyelvén, azt mondja róluk:

Tetves borbélyok,

Mely rútak vagytok.

Eja!

Mely cifrán jártok,

Kevélyek vagytok,

Hetykére vágytok,

Nagy fönnyen szóltok,

Hej, fa, la, la, la!

Nagy hajlandósággal viseltettek minden iránt, a mi alkoholtartalmú volt, de már a komoly önművelődés vágya — kevés kivétellel — távol esett tőlük.2 Ha azt olvassuk, hogy Zsigmond lengyel herceg (Budán 1500-ban) hiába várta a fürdőben a borbélyt, mert ez be volt rúgva: ezen nem kell megütköznünk, mert a legelőkelőbb urak sebészei is sokszor szenvedtek „barbélybetegségben“. Még 1785-ben is kénytelen volt a helytartó- tanács külön rendeletet intézni a megyékhez a sebészek iszákossága dolgában, meghagyván, hogy az ilyen közveszélyes potatorok azonnal tiltassa- nak el a sebészi gyakorlattól. (Linzbauer: III. 1. 124.)

Általános műveltségűk gyarló volt, A latin nyelvben való járatlanságuk, melyről már más alkalommal megemlékeztem, a 15., 16. és 17. században is feltűnő. Ez végre is nem lett volna baj, hiszen Hunyadi Jánosról,5 több külföldi fejedelemről és Mátyás király udvarának legkiválóbb embereiről (Báthory István országbíróról, Guthi László főlovászmesterről

1 így olvasom Calepinus-nak 1585. évi latin-magyar szótárában („chirurgus — barbély, cirillikus; chirurgia = barbélyság, cirillikosság“).

2 L. erről bővebben „Adatok a sebészet magyarországi történetéhez“ c. értekezésemben, (Orvosi Hetilap, 1906. és 1917. évf.) és ezen munka I. kötetében.

* Galeotto Marzio írja Hunyadi Jánosról a következőket: „cum ipse esset latináé linguae expers, in arduis negotiis cum Pontficum legatis pertractandis nullo alio usus interprete, quam lilio“.

Magyary-Kossa: Magyar orvosi emlékek. II.

4