Magyary-Kossa Gyula dr.: Magyar orvosi emlékek. Értekezések a magyar orvostörténelem köréből 2. - A Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat Könyvtára 122. (Budapest, 1929)
Adattár
A magyar szemészet legrégibb emlékeiből. Ha csakugyan a „legrégibb“ jelzőre fektetném a fősúlyt, akkor talán a 15. század végéről (1488), Mátyás király korából való nevezetes bagonyai ráolvasással kezdhetném, mely (Ipolyi hibás olvasása szerint) a „szem- döge“ ellen való1 s folytathatnám Kapisztrán János szemgyógyító kísérleteivel magyarországi útjában (1455), nemkülönben a 16. században és később hazánkat keresztül-kasul bejáró s főleg a Balkánról átszármazó hályog-operatőrökkel, okulistákkal, kik kalos iatros! („itt a jó orvos!“) kiáltással ma is járják Görögország falvait; ezekről azonban más helyen már részletesebben szóltam s talán fogok is még egyet-mást mondani róluk. Az sem volna érdektelen elmondani, hogy a régi magyarok menynyire bíztak a szembajok ásványvizes kezelésében“? (Olykor még a „hályo- gos“ szemet is ásványvizekkel mosogatták.) Ezen a szűkreszabott helyen most csak Nádasdy Tamás nádor levéltárából (mely az Országos Levéltárban van) szeretnék nehány régi adatot említeni. A nádor családjában elég gyakoriak voltak a szembajok. Már egy 1546-ban kelt levélben olvassuk, hogy Nádasdy valami fájdalmas szembajban szenved s ez ellen egy Marcus (“?) nevű soproni embere azt ajánlja neki (fájdalomcsillapítóul), hogy kössön zacskóba tutia praeparatát és aloét (aloues lotum), ezt a zacskót tegye rózsavíz és aqua foeniculi elegyébe s azután helyezze becsukott szemeire: el fog múlni a fájdalom; de még jobb talán, ha ezekben a vizekben legfinomabb velencei cukrot (cucarum purissimum venetianum) old fel s evvel mosogatja a szemét. Nádasdy Tamás törökkel hadakozó, kemény ember volt s így érthető, hogy alig fél éves a kis fia (Ferenc, a későbbi törökverő „fekete bég“), máris azt írja a feleségének, hogy „Ferkót lassan lassan az verőfény nézésre kell szoktatnyi, mert félő, hogy lágy szeme ne legyen, mert, ha Isten élteti, az kópja hegyire kell többet nézni(e), hogynem sem apjára, sem anyjára“. Ma is ezt tartja népünk (nem egyszer hallottam dunántúli magyaroktól ezt a „szemerősítő“ kúrát!). Általában bámulatos, hogy a nép évszázadokon át hogyan őrzi meg érintetlenségükben az ő populáris kezelésemódjait: 1567-ben Guthy Ország Borbála írja 1 A bagonyai ráolvasás Ipolyi szerint következőleg hangzik: „Semdege deperditur: Item tribus vicibus debet Juniperum secare cum gladio et totidem vicibus dicere hec verba: ffonie (fenyő) vaglak, mire arra hogy te vesey Jánosról az sem- degete“. Jakubovich Emil újra megtekintvén az eredeti kéziratot, kiderítette, hogy nem szemdögé-TŐl, hanem szemelcső-ről van benne szó, ami condyloraát és sok egyebet is jelenthet s így tulajdonkép a dermatologiába vág.
