Lenhossék József: Az emberi koponyaisme (Budapest, 1875)
Koponyaisme - Cranioscopia
88 LENHOSSÉK JÓZSEF által határoltatik. Alul középütt az oly annyira fontos mellső alsó orrtövis —- spina nasalis antica — nyúlik ki, melyen az orrsövény alsó és mellső vége támaszkodik. Fontossággal bir továbbá a két középső metszőfog sejtjei közt létező eresztékszerü kiemelkedés, mely néha önálló csontot képez, mit már Meckel J. F. megemlit és az állatoknál előforduló állközti, vagy metsz- csonttal azonosnak tartja1). A homloknyulványhoz csatlakozik a horgony alakú járomcsont, mely csontnak az támpontul szolgál. E horgony szárát a homloki nyujtvány képezi, mely a homlokcsont járómnyujtványával egyesül; belső mellső vízszintes kara az állnyulvány s végre külső hátsó kara a halántéki nyúlvány, mely utóbbi a halántékcsont járomnyulványával egyesülve, a járomívet képezi. Az arczhoz tartozik továbbá az alsó állcsont íve fogmedri nyúlványával; alsó dagályos széle középütt fölhányt, és a mellső felületen egy háromszögű lapos dudort képez felfelé néző csúcscsal, mely állcsúcsnak — mentum — neveztetik. Néha az állcsúcs igen széles, és ekkor a francziák által »lamáchoir d’áne«, ha pedig az állcsúcs hegyes, akkor kecskeállnak neveztetik, mi L avat er J. K. szerint a fösvénység jelének tartatik2). Mindkét oldalt mint határ emelkedik a mellső és oldalsó felület közt egy-egy vonalszerű emelkedés, mely harán- tul hát- és fölfelé húzódik és mint a koszorúnyulvány — processus coronoideus — mellső széle, annak egész csúcsáig folytatódik; belfelületén egy másik lécz- szerü emelkedés húzódik alulról felfelé haránt irányban, mely a fogmederpár- kányzat belső szélének folytatása és szintén a nevezett nyúlvány csúcsáig halad. Az arczon három ü r nyílik, jobbról balról a szemül*, középütt s ezek alatt az orrür, mint körteidomu lik s a felső és alsó állkapocs közt a szájíir. Ha a koponyát úgy állítjuk fel, a mint az az ember egyenes állásánál helyezkedik, azaz, hogy a hosszátmérő (37. lap) a vizszinttel 200 szöget képezzen, és mellűiről az orrürbe tekintünk, akkor a következők láthatók: középütt az orrsövény — septum narium —, mely mindig többé kevésbé S alakulag görbült és egyik vagy másik oldalra hajlott; az orrür külfalain láthatók az alsó és ezek fölött az inkább függélyesen lelógó középső orrcsigák. Ha az orrürön mellűiről keresztül nézünk, akkor a hátsó orrnyilásokon, hortyokon — choanae narium — át, a torok — fauces —- felső részét látjuk. E hortyok mögött következnek: az ikcsont teste és nyakszirt alapi része, továbbá az öreglik mellső széle féliv alakban felső domborulattal, melynek két vége a bütyök nyúlványok belső szélébe megy át és domború izfelületeik rézsut kifelé állanak. J) Meckel. Handbuch der menschlichen Anatomie, e. m. 2. köt. 129. lap. — Ez esetben ezen varrány a metszőfogak mögött vonul harántul a metsző likon — foramen incisivum — keresztül. 2) Lava ter J. C. Physiognomische Fragmente. Leipzig. 1775. — IV. köt. 75. lap.
