Lenhossék Mihály dr.: Az ember anatomiája 2. (Budapest, 1923)
Táplálókészülék - Vékonybél
104 Nyálkahártya. A vékonybélre a puha, bársonyos tapintatú nyálkahártya jellemző. Bársonyosságát a csak nagyítóval látható bolyhok, vilii intestinales, okozzák. Felszínét gyürüalakú ráncok, plicae circulares1, növelik. Ezek a duodenum felső részén még hiányzanak, itt a mucosa még sima, csak a leszálló részen kezdődnek. A duodenumban s a jejuno-ileum felső harmadában sűrűn állanak, a középső harmadban és lejebb már ritkábbak és alacsonyabbak, s az alsó harmad alsó felében, kb. 1 méterre a vakbéltől, teljesen megszűnnek. Minthogy csak a nyálkahártyának redői, a bélfalzat kifeszítésével el nem simíthatok. A számuk kb. 650 ; 7—8 mm magasak. Lapos ráncok ; caudalis irányban fekszenek reá a nyálkahártyára. Ritka az olyan redő, amely gyűrüalakban visszatér önmagába vagy spirálisán fut egészen körül ; a legtöbb rövidebb a bél körfogatánál. A szomszédos ráncok közt gyakoriak a rézsútos összeköttetések. A redők csak az emberen fordulnak elő ; hasznuk kettős : egyfelől növelik a nyálkahártya felszínét, ami a felszívódás szempontjából fontos, másfelől billentyiiszertíen hatnak : megnehezítik az antiperistalti- kát, vagyis a béltartalomnak visszafelé való mozgását. A nyálkáhártya nyirokkészülékeinek egy része szabad szemmel is felismerhető. Kétféle ilyen nyirokapparatust találunk a vékonybélben : a magános tüszőket és a Peyer-féle csomókat. A magános tüszők, noduli lymphatici solitarii, apró, fehér, gombostüfejnyi szemcsék ; aránylag csekély számmal, elszórva fordulnak elő ; megtaláljuk őket a vékonybélen kívül a gyomorban s a vastagbélben is. A vékonybél alsó szakasza felé a számuk szaporodik. A Peyer-csomók vagy plakkok1 2, noduli lymphatici aggregati s. agmina Peyeri3, ilyen magános tüszők sűrű csoportjából álló lapszerűen elterülő halmazok ; egy-egy csomó 20—30 vagy még több tüszőből áll. Leginkább az ileum legalsó részéh, a vakbél közelében fordulnak elő, s csak kivételesen találhatók feljebb, az ileum felső szakaszában vagy a jejunumban. A számuk 20—30 ; rendesen a bél mesenterialis szélével szemközt, a margó liberen helyezkednek el, ezért szokták kórbonctani autopsiáknál a belet a bélfodri széle mentén felvágni. Különböző nagyságúak és alakúak ; kisebbek és nagyobbak lehetnek, s e szerint változik az alakjuk is. A kisebbek ugyanis köralakúak, 1—2 cm átmérőjűek, a nagyobbak hosszúra nyúltak s nagyobbik 1 Valvulae conniventes Kerkringii. 2 Plaques = francia szó, lapot, lemezt jelent ; a görög 77/á|;-ból származik. 3 Peyer, J. C„ svájci anatómus, Schaffhausen, 1653—1712.
