Lenhossék Mihály dr.: Az ember anatomiája 2. (Budapest, 1923)
Bőr
369 választó szakasz, vagyis a tulajdonképeni mirigytest, a többi kivezetőcső. A gomolyag a corium és subcutis határán, sőt talán még gyakrabban már a subcutis zsírkarélyocskái közé ágyazva foglal helyet. Mirigyhámja köbhám, a sejtek hosszcsíkolatúak, belül fénylő szegéllyel ellátottak, belsejükben váladékszemcséket, zsírszemcséket és barnás festékrögöket tartalmaznak. A mirigysejtek s a membrana propria közt símaizomsejtek futnak, nagyjában a mirigycső hosszában, azonban gyenge spiralis csa- varulattal. De úgy látszik, e símaizomsejtek a kisebb mirigyeken nincsenek meg ; legjobban vannak a hónalj verejtékmirigyein kifejlődve. A kivezetőesövön két részt lehet megkülönböztetni, a mélyebb a coriumon, a felszínesebb a felhámon megy keresztül, függőlegesen a bőr felszínére, előbbi csak gyenge, hajlásokkal, emez erős spiralis csavarodással. A corium-darabon a csövet kétrétegű hám béleli : a lumen felé köbhám, ez alatt második, alacsonyabb sejtekből álló hámréteg, mely a gomolyagrész símaizomsejtjeinek a folytatása. Már ebből következik, amit különben az izzadságmirigyek fejlődésének közvetlen vizsgálata is tanúsít, hogy e símaizomsejtek ektodermaeredésűek. A mélyebb hámréteget a membrana propria, ezt kötőszöveti adventitia környezi. Az epidermisben a csatornának nincs külön fal- zata : csak a hámsejtek szétválása által keletkező rés. A csatornát közvetlenül környező hámsejtek keratohyalin-szemcsések. A felszínen a mirigy a pórus sudoriparus-szsA nyílik. A verejtékező homlokon látható cseppek nem felelnek meg az egyes pórusoknak, hanem úgy keletkeznek, hogy a faggyús bőrön nagyobb cseppekké folynak össze a kisebb izzadságcseppek. Haj, szőr. A haj- és szőrszálak, pili1 az epidermisnek a bőr felszínén túl burjánzott fonalszerű, rugalmas képződményei. A hőkisugárzást csökkentik, védelmid szolgálnak mechanikai behatások ellen, s a redőkben (hónalj, gát, crena ani) a dörzsölődést mérnkük. Az emberen háromféle szőrzetet különböztetünk meg, ezek a következők : 1. Magzati pehelyszőr, lamigo fetalis. Ez már a méhenbelüli 1 Csak a magyar nyelv tesz különbséget a hajszál és a szőrszál közt. Minden más nyelvben közös szó (Haar, hair, poil, pilus stb.) szolgál egyiknek is másiknak is a megjelölésére. Lenhossék Mihály dr.: \z ember anatómiája. II. 24