Lenhossék Mihály dr.: Az ember anatomiája 1. (Budapest, 1922)
Csontvázrendszer
21 ilyen csontrészeket apophysiseknek nevezzük. A csontrelief a férfin erősebb, mint a nőn ; emellett egyéni különbségeket találunk, amelyek nem minden esetben hozhatók oki összefüggésbe az izomzat erősebb fejlődésével. Feltűnő, hogy az ember csontvázának reliefje sokkal kifejezettebb, mint a nagy anthropoid majmoké, pl. a gorilláé, holott ennek az izomzatú sokkal erősebb az emberénél. A csontok felszínén már szabad szemmel is bizonyos nyílások láthatók, amelyek az erek betérésére szolgálnak. Említettük már a canalis nutriciust, melyen a csontvelő, illetőleg a lapos csontokon a spongiosa erei térnek a csontba. A csonthártyából a csont Havers-csatornáiba nyomuló kisebb erek nyílásai a legtöbb helyen szabad szemmel alig láthatók, de nagyítóval meggyőződhetünk, hogy szitaszerüen lepik el a csont felszínét. A csontvégek felé számos, már szabad szemmel felismerhető ki- sebb-nagyobb nyílás van a csonton, ezeken vénák térnek ki a csont szivacsos állományából. Igen nagy ily érnyílásokat találunk a csigolya testén, különösen az oldalsó és hátulsó felszínén. Az érnyílásokon kívül felemlítendők még a csont felszínének azon nyílásai, amelyeken a csonthártyából a csontba nyomuló Sharpey-féle rostok hatolnak a csontba, továbbá a csontcsator- nácskáknak finom, csak erősebb nagyítással látható nyílásai. A csont járulékos alkotórészei. 1. Csonthártya. A csontok felszínét a porcogóval bevont részeken kívül mindenütt egy erekben és idegekben bővelkedő kötőszöveti hártya, a csonthártya (periosteum) borítja, mely a csont táplálására, fejlődésére, növekedésére és anyaghiánya esetén az újjápótlására fontos. Különböző vastagságú a csont különböző helyein ; néhol erős, inszerűen fénylő, parallel rostozatú lemez, máshol vékony, átlátszó hártya. A csonttal való összeköttetése is különböző szi lárdságú ; néhol könnyű szerrel és simán lehúzható vagy letolható a csontról, pl. a koponyatetőn, vagy a sípcsont medialis felszínén, máshol erősebben összefügg vele s csak nehezebben és nem is teljesen távolítható el a csont felszínéről. Különösen olyan helyeken találjuk az utóbbi esetet, ahol a csont felszíne érdes, egyenetlen, továbbá ahol az izmok és inak tapadnak a csonton. A csonthártya helyenkint, nevezetesen a csont egyes kiemelkedésein, megvastagodott, innen van az, hogy vannak olyan csont-
