Lauschmann Gyula dr.: Adatok a magyarországi járványok történetéhez, tekintettel Székesfejérvár városára (Székesfehérvár, 1898)

XIV. század

XIV. század.

1305-ben, 1311-ben, 1317-ben és 1337-ben pestis dühöngött, nemcsak hazánkban, hanem egész Európában, habár az akkori irók leírása alapján e járványok egyebek is 1 hettek, mert azon korszak orvosi felfogása szerint mindazon kóralakok a pestis neve alatt említtetnek, a melyek a beteg gyors és teljes kimerülésével hirtelen halált okoztak és ragályozó tulajdonsággal b:rtak, mint a hagymáz, himlő, kanyaró, vörheny stb. Ép ■ igy érthetjük a pestis gyűjtő neve alatt a bélpoklosságot, a leprát, a mely hogy hazánkban is pusztított a XI. és és XII. évszázadban, igazolja a többi között azon körülmény, hogy Szent László király egyik oklevelében a bélpoklosok kútja — puteus leprosorum — említtetik Veszprémmegye területén, továbbá Szent István koporsójának felnyitásakor — a legenda szavai szerint — a „bélpoklosok új bőrt nyertek.“ Ezt látszik igazolni azon körülmény is, hogy Szent István királyunk Esztergomban Szent Lázár szegényei elnevezéssel egy csomó csonka, elnyomorodott, valószínűleg bélpoklos beteget ápoltatott állandóan.1

1342-ről említi Bonfin, hogy pestis dühöngött, továbbá nagy sáska- és egérjárás, úgyszintén földrengés pusztította Magyarországot. A sáskajárás oly nagy volt,

1 Sed beatus Stephanus considerans, quod sine capite et principe nemo bonus extitit, ideo eis commisit, ut ad subieccionem sancti Lázári de Stiigonio subdere se teneautur, et ideo vocantur Zeni Lazar zeyhii. Chron. Posoniense.

11