Lauschmann Gyula dr.: Adatok a magyarországi járványok történetéhez, tekintettel Székesfejérvár városára (Székesfehérvár, 1898)
XIV. század
12 hogy a vetések, fák és gyümölcsből semmi sem maradt meg, csakis a szőllő nem pusztult el.1 A pestis, melyről krónikáink szólnak, és a melyről már az ókor irói. Hyppokrates, Thukydides, Galenus stb. megemlékeznek, legijesztőbb és legveszedelmesebb mértékben 1347-től 1350-ig sújtotta az egész világot, hazánkat sem kiméivé meg pusztításaitól. Fekete halál — mors nigra — néven ismeretes e járvány, mely Ázsiából eredvén, egész Európán végig dühöngött, csakis Izland szigete maradt ment, és a történetírók szerint az akkor élt népe-ségnek több mint egyharmadát elpusztító. A járvány kiindulási pontja China vol', majd végig söpré Ázsiát, hol a halottak számát 37 millióra teszik. Innen azután rohamosan terjedve, 1347-ben Itáliát, 134S-ban Francziaországot, Spanyol és Angolországot, 1349-ben Dániát, Németországot és sokat szenvedett hazánkat látogatta meg. A járvány pusztítása oly nagy volt. hogy csak magában Németországban 200,000 falu lakossága teljesen kihalt, Erfurt és Strassbirg áldozatainak száma 32UC0, Bázelé 14000 volt, Lübeckben pedig egy nap alatt harmadfélezer ember lett a járvány áldozata. Fran- cziaországban a párisi Hotel Dieu kórházban, mely pestises betegeket gyógykezelt, naponta 500 temetés volt. A járvány története, melyet Boccaccio is költői lendülettel irt le, főleg Chalin de Vinario, Dionysius Colle és Guido de Cauliaco alapos megfigyelései nyomán szállott át a késő orvostudo nányra. Ezen járvány Magyarországban való dühöngéséről Írja Pető Gergely krónikája, hogy „ilyen beteg ember a másikat leheletével is megölte“. A fekete halál az egész világon dühöngött, és az emberi nemet kiirtani látszott. Hazánkban sem volt gyász nélkül egy ház sem; a ragály elkerülése czéljából a nép elhagyta házát, vagyonát, barmait, megszűnt a föld1 „Saeva pestis et locustarum, murmuriumque incommoda, item calamitates terraemotus Hungáriám incessere, — usque adeo gravis, ut e segetibus, arboribus et graminibus nihil dimiserint, vineis — praeter omnium opinionem — pepercisse aiunt.“ Dec. P. Lib. X.
