Laufenauer Károly dr.: Előadások az idegélet világából - Természettudományi Könyvkiadó Vállalat 63. (Budapest, 1899)

II. előadás. Járványos idegbajok

JÁRVÁNYOS IDEGBAJOK.

37

1480. között élt, leírja, legelőször Apukában jelenkezett, és mindenki egy mérges pók — a tarantula — csípésének tulajdonította. De már Perotti is megjegyzi, hogy tulajdonképen nagyon kevés embert csípett meg e mérges pók, hanem hogy igen sokan csak hitték, hogy a pók marta meg őket, mert hiszen a földműves nép többféle rovar csípésének van kitéve. Tény azonban, hogy a pókmarásban való hit, vagy attól való félelem nagy járványos idegbetegségre, a pókról elnevezett tarantizmusra adott alkalmat. Az akkori írók a tarantula-járványt következőleg írják le: A kit a pók megcsípett, az búskomorságba esett és érzéketlenné vált a külvilág minden hatása iránt; mások, fordítva, nagyon nyugtalanok voltak, folytonosan nevettek, vagy sírtak. Az e bajban szenvedőkre bámulatos hatással volt a zene; a czitera vagy klarinét hangjaira, mint valami varázsütésre, felocsúdtak tompa merengésökből és a zene üteme szerint gyor- sabb-lassúbb mozgásokat végeztek, végül tánczolni kezdtek. Mindegyik azt hitte, hogy, ha jól kiugrálja, jól kitánczolja magát, meggyógyul.

A tánczhoz szükséges nagyon gyors ütemű zene — a tarantella — mai napig is megtartotta nevét a zeneirodalomban. A tarantizmus járványa pár év alatt elterjedt egész Olaszországban, mert sok ember volt, kit a tarantula és más rovar megmart és ezek mind a bódító zene hatásától vártak segítséget. Szervezett zenészbandák alakultak, főleg a nyári időben, melyek faluról-falura jártak, hogy meggyógyítsák a marottakat.

Sok bámész kiváncsi nép verődött össze ily alkalommal; eleinte a csípettek, s csakhamar a nézőközönség nagy része — főleg a szép nem volt erősen képviselve — bódító tánczra perdült, mely mindaddig tartott, míg a valóságos és az ál-«tarantati»-k kimerültén a földre nem rogytak. Már az akkori írók is felemlítik, hogy sokan megkapták a tarantiz-