Laufenauer Károly dr.: Előadások az idegélet világából - Természettudományi Könyvkiadó Vállalat 63. (Budapest, 1899)

II. előadás. Járványos idegbajok

MÁSODIK ELŐADÁS.

mek szállották meg, s ehhez mérten néha kegyetlenül bántak el velők. Szerencsések voltak minden esetre azok, kiket imádkozás, böjtölés és más egyéb vallásos szertartásokkal iparkodtak meggyógyítani. Az orvostudomány azonban már abban az időben is helyes úton járt; Paracelsus, az akkori idők leghíresebb orvosa, nyiltan kijelentette, hogy a vidatán- czot nem gonosz szellemek idézik elő, vagy, mint némelyek szerették hinni, a szentek, hanem hogy az valóságos testi betegség. Paracelsus ugyanis azt hitte, hogy a vida- táncz vérbetegség; azt tanította, hogy vannak erek, melyek nagyon csiklandósak, s így nevetést idéznek elő. Ha bizonyos nedvek — vagy? a mint magát kifejezte, «életszellemek» — e csiklandós ereket még jobban ingerük, akkor akaratellenes ugrándozás, tánczolás, rendkívüli jókedv támad, s így keletkezik a vidatáncz. Paracelsus, eme kifejtett nézetének értelmében, a vidatánczban szenvedőket elzárással, hosszabb ideig tartó böjtöléssel, vagy hideg vízbe való mártással gyógyította.

Ha mostani ismereteink szemüvegén át nézzük a középkori vidatáncz-járványt, azt kell mondanunk, hogy az nem volt egyéb, mint a ma is ismert és előforduló chorea —- vagy, mint ma is nevezzük, vidatáncVitus-iáncAz ideges chorea ma is oly ragadós, mint a középkorban volt; kisebb chorea-epidemiák még mindig fordulnak elő magánosán fekvő elzárt falvakban, zárdákban, iskolákban. Hogy a cho- rea-járványok mai nap oly nagy arányokat nem öltenek, mint akkor, az orvosi ismeretek haladottságának és a helyesebb közegészségi intézkedéseknek tulajdonítandó. Különben erre, nemkülönben néhány újkori vidatáncz felemlítésére még később rátérünk.

Dühöngött még a középkorban egy második ideges és ragadós népbetegség is: az olaszországi taranti^mus.

E sajátságos járvány, a mint azt Perotti, a ki 1430. és

36