Lambrecht Kálmán (szerk.): A gondolat úttörői (Budapest)

Neubauer Gyula: Oswald Spengler

az egy végtelen térnek felel meg. Az ókori fizika plasztikusan fogja fel a dolgokat és nem ismeri az erő fogalmát, tehát csak statika marad, míg a nyugati fizikának alapfogalma az erő és így dinamika lesz belőle. A polarizált fénysugarak, vándorló iónok, a kinetikai gázelmélet elvonuló és kilökött gázrészecskéi, a mágneses mezők, elektromos áramok és hullámok mind fauszti víziók és jelképek.

S amint minden más téren, a nyugati kultúra tudományosságának is végén vagyunk s már mutatkoznak a bomlás jelei. Nem a barokk-kor teremtő kétségeivel találkozunk, hanem a kételkedés már a tudományosság lehetőségét támadja meg egyáltalán. A gravitáció tana, a fényéter, az állandó tömeg követelménye, az időegység állandósága, az elemek felbonthatatlansága és állandósága sorra megingott: az entrópia gyakorlati tapasztalatainak összeütközése az elméleti követelmény- nyel, a radioaktivitás tapasztalatai, a relativitás tanai a tudomány alapjait kezdik ki. A matematikai módszer általánosulása s az egyes tudományágak határainak elmosódása egyetlen nagy függvényrendszert tesz a természettudományok helyébe. S ezzel a fauszti lélek a tudományban is kiélte magát. Csak egy magasabbrendű feladat marad még hátra. S ez a történés morfológiájának nyomon követése, amit Spengler tett a maga hivatásává.

*

A kor lelke szólal meg Spenglerben, amikor a tett emberét nevezi csak egész embernek és különös lebecsüléssel nyilatkozik az ideológusról, különösen, ha a maga képére akarja átformálni a világot. Neki csak az események mögött van a helye. A tettek emberének technikai (gyakorlati) tudásával szemben áll a másiknak elméleti tudása, mely eredeti formájában vallási, a kultúrák alkonyán pedig természettudományi jellegit. A tűz a harcosnak fegyver, a kézművesnek szerszám, a papnak isteni jel, a tudósnak pedig probléma; a történelemben azonban a tűz, mint Karthago és Moszkva égése, vagy Húsz János és Giordano Bruno elégetése jelentkezik.

57