Lambrecht Kálmán (szerk.): A gondolat úttörői (Budapest)

Neubauer Gyula: Oswald Spengler

lizáció termékei. Képviselői nagy egyéniségek helyett kiskaliberű, de eszes emberek, akik féktelen agitációt fejtenek ki céljaik és programmjaik mellett, amelyek az eszmék és jelképek helyére lépnek. Az ókori filozó­fiából retorika, a modern irodalomból zsurnalizmus lett. A szocializmust elődeitől csak a fauszti dinamika, a vég­telen kiterjedés, uralom és fennmaradás erőteljes vágya különbözteti meg. A szocializmust lekicsinylő soraival szemben szinte ellentétképen hangzik »Preussentum und Sozialismus« címen megjelent kis munkájának lelkesedése a porosz- ság jellemvonásaival, a renddel, fegyelemmel azonosí­tott szocializmusért. Saját felfogása szempontjából csak úgy találhatunk kiegyenlítődést, ha arra az álláspontra helyezkedünk, amire Spengler, hogy valamennyien szo­cialisták vagyunk, anélkül, hogy tudnók s így tehát ez ellen a végzet ellen maga Spengler is hiába védekeznék, mihelyt nagy munkája magasabb nézőpontjából ki­csöppen. A metafizika helyébe a társadalomkritika lép. A közgazdaságtan megszűnik tudománynak lenni s a köz- gondolkodás irányítójává lesz. Az etikai szocializmust is kiszorítja helyéből a napi gazdasági kérdésekre irá­nyított gyakorlati szocializmus. Most már egy feladat marád a nyugati filozófia számára, hogy teljesen szkep­ticizmussá változzék át. A kultúrák kezdetén álló mítoszt, a vallást új mítosz követi a kultúrák alkonyán s ez a természettudományos világnézet, az ateizmus, amely valamennyiünkben benne van, ha még annyira is tagadnók. A fizika a vallásos mítosz nagyvárosi párja. A természettudományt az ember ugyanúgy a'maga képére teremtette, mint ahogy Istenről mondják. A fizika istenségei fogalmak, az el­vont elnevezések varázsa lép az istenek neve helyébe. Az antik kultúrában a vallás kultusza volt a sért­hetetlen, a nyugatiban a tan. A római szemében az egy- istenhit és a panteizmus volt istentagadás és az ő sok istenük csak az elszigeteltséget, az egyes testek magá- banállását és sokaságát magában foglaló felfogásoknak következménye, viszont a nyugati kultúra egyistensége 56

Next

/
Thumbnails
Contents