Lambrecht Kálmán (szerk.): A gondolat úttörői (Budapest)
Neubauer Gyula: Oswald Spengler
az értelme az egyes kultúrákban. A kultúráknak tehát nemcsak külön filozófiájuk, irodalmuk és művészetük, hanem külön tudományuk is van és a különösségnek ez a jellemvonása a különböző kultúrák matematikáján is megállapítható. Az egyes kultúrák nemcsak különböznek egymástól ugyanazon életnyilvánulások tekintetében is, hanem ugyanannak a kultúrának különböző életjelenségei rokon jellemvonásokat mutatnak. Ami egy életjelenségre azon kultúrához való tartozása tekintetében jellemző, ugyanaz a jellemvonás mutatható ki a másikon is, vagyis az egy kultúrához tartozó jelenségek jellemző vonása végig azonos. Ezt a tételt Spengler állandó párhuzamokkal, példákkal igazolja, vagy helyesebben mutatja be olvasójának. Az egymással egyenlő értékű kultúrák száma eddig hét. Ezek az egyptomi, a kínai, az indus, a maya (amerikai), az antik, az arab és a nyugati kultúra. Ezek közül öt már leélte rendes éle')ét, a két utolsó kivételével. A nyugati még életben van, illetve alkonyadóban, innen a könyv címe (Untergang des Abendlandes), az arab pedig nem tudott teljesen kifejlődni, mert a haldokló antik megakadályozta teljes kifejlődését. Amidőn Spengler a letűnt kultúrák példáján megjósolja a nyugati kultúra elhanyatlását, okfejtésének nyomán egy új kultúra föltámadására kell számítanunk, de ő erről nem nyilatkozik. Annyi bizonyos, hogy a mi kultúránk részeseinek ez vajmi sovány vigasztalást nyújthat, mert minden kultúra pusztulása azon népek kihalásával is jár, amelyek e kultúra hordozói. Az egyes kultúrák annyira idegenek egymásnak, hogy az egyik a másikat még ki sem szokta irtani, hanem minden kultúra a saját gyengeségébe hal bele, a másik pedig csak a helyébe lép. Az egyik kultúra értékei, vagy népei a másikba nem is menthetik át magukat s az egyik kultúra részesei a másikba magukat soha bele nem élhetik. Az arab kultúra pszeudomorfózisa az egyetlen eset, amikor az egyik kultúra romjai a másiknak kifejezetten útjába állottak és meggátolták természetes kifejlődésében. Hasonló módon korlátozták az orosz kultúrát a nyugati kultúrából az oroszba átvett intézmények. 44