Kőrösi József dr.: A himlőoltás véderejéről (Budapest, 1897)
A foglalkozás befolyása a himlő szerzésére, különös tekintettel a nőcselédekre
A foglalkozás befolyása a himlő szerzésére, különös tekintettel a nőcselédekre. Azt a körülményt, hogy oltott orvosok, ápolónők és dajkák, a kik a himlőbetegekkel oly sűrűn vannak érintkezésben, mégis ritkán esnek ezen betegségbe, a himlőoltás véderejének egyik erős bizonyitékául szokták felemliteni. Ezzel szemben az oltás ellenzői vagy tagadják ezen tényt, vagy pedig más módon igyekeznek azt bebizonyítani. A mi magát az állított tényállást illeti, annak igazságában, az e tekintetben felhozott számos észlelés után, kételkedni nem lehet. Elég hivatkozni azon gazdag tapasztalatokra, melyeket e tekintetben a nagy himlőkórházakban tettek. így pl. Marson szerint a londoni himlőkórházakban, hol az ápolónők mind újból beoltatnak, 35 év alatt azok közül egyetlenegy sem esett himlőbe, daczára annak, hogy a betegekkel egy szobában élvén, nemcsak az inficziált rossz levegőt szívták magukba, hanem velük gyakran egy ágyban is háltak. A londoni Asylum Board kórházban is, hosszú évek során át alkalmazott ezer ápolónő közül csak 12 esett himlőbe, ezek túlnyomó része is olyan volt, a ki az újbóli oltást véletlenül kikerülte.1 Ezen és ehhez hasonló tényekkel szemben, a legújabb angol himlőoltási enquéte alatt az oltás védői joggal vethették fel azt a kérdést, vájjon ha nemoltott egyéneket ilyen helyzetbe hoznának, képzelhető-e, hogy azok a fenyegető veszély elől épúgy menekedhettek volna? Azok előtt, a kik a himlőoltás véderejéről meg vannak győződve, ezen eredmények semmi meglepőt nem tartalmaznak. 1 L. a himlőoltás érdekében kiküldött angol királyi bizottság jelentésében a kihallgatási jegyzőkönyvek 7589. és 8781. pontjait. (London, 1890.)
