Kőrösi József dr.: A himlőoltás véderejéről (Budapest, 1897)
Az oltóellenes iskola statisztikai bizonyítékainak dialektikája
34 1789-től 1798-ig kevesebb ember halt el, mint 1871 Berlinben, a hol a népesség- oltva vala?“ Ezen tökéletesen felesleges kérdésre a válasz egyszerűen az volna, hogy a múlt század idézett éveiben Brandenburgban himlőjárvány nem volt, míg 1871-ben Berlinben és egész Európában a legpusztítóbb járványok egyike dühöngött! Ha Vogt észszerűen teszi fel a kérdést, úgy csak azt kutathatná, vájjon Brandenburgban és Berlinben az oltás behozatala előtt vagy után halt-e el kevesebb ember himlőben. A válasz pedig, melyet erre a kérdésre nyerhetne, az oltás véderejének egyik legfényesebb bizonyítékát képezte volna. Hogy azonban az egyik helyen járványmentes időben himlőhalálozás nem fordult elő, de más helyen pusztító járvány idejében sokkal több, az semmikép sem tisztázza azt a kérdést, vájjon az utóbbi esetben több oltott avagy több oltatlan ember esett-e a járvány áldozatául. Az itt érintett hibák felületes vagy helytelen gondolkozásból erednek, de nem nevezhetők statisztikai tévedéseknek vagy megtévesztéseknek. Menjünk most át ezekre. 2. A legkevesebbet nyom és a legkönnyebben kimenthető az egyszerű tévedés, a közönséges toll- vagy számítási hiba. A ki sokat foglalkozott számokkal és számításokkal, e tekintetben készséggel fog elnézést gyakorolni. Nincsen statisztikus — Engeltől és Kussmaultól kezdve, le egészen ezen sorok írójáig — kire akaratlan tévedéseket rábizonyítani nem lehetne. Hiszen nincs ezek ellen megóva maga a számológép sem, még kevésbbé tehát az emberi testnek könnyebben kifáradó szerve. Minthogy az ilyen tévedéseknél a bűntettesség főjele, t. i. a rossz szándék tökéletesen hiányzik, ebben a tekintetben sohasem szabadna túlszigort alkalmazni. „Hanc damus petimusque vicissim veniam.“ Hogy egy statisztikai munka, mely számhibáktól hemzseg, hasznavehetlen, hogy abban is — valamint más tudományokban és különösen a művészetben — a technikai biztosságnak karöltve kell járnia a szellemi felfogással, az bővebb bizonyításra nem szorul. De valamely statisztikai munka értéke elvégre mégsem fekszik kizárólag a számműveletek helyes elvégzésében, hanem talán a gondolatmenet természetében, a felfogás eredetiségében, az észlelés és következtetés éleseszűségében is. Az előadottaknál fogva nem akarok súlyt fektetni azon számos számítási hibára és tévedésre, melyekkel oltáselleni iratokban is találkozunk. A következő esetet csak azért emelem ki, mivel mégis tanulságos példáját nyújtja annak, hogy a statisztikus, ha saját nézetével egybehangzó tapasztalatokkal találkozik, mennyivel szívesebben nyugszik meg azokban és hogy a kételynek ezen öntudatlan elnémítása következtében mennyivel
