Kőrösi József dr.: A himlőoltás véderejéről (Budapest, 1897)
Az oltóellenes iskola statisztikai bizonyítékainak dialektikája
33 hogy ebben a statisztikában az igazi himlő, az álhimlő és a bárányhimlő nincsen kellőleg szétválasztva. De ez a kifogás mitsem nyom, ha úgy a betegek fölvételénél mint a haláleseteknél egyformán járnak el, azaz ha mindhárom betegség úgy a felvettek mint az elhaltak statisztikájánál is egyformán akár külön van tartva, akár egybefoglaltatik — a mint ez tényleg történt is. Ugyancsak ezen szerzőnél további két idevágó példát is találunk, midőn t. i. az oltás meddőségét a kényszeroltással biró államok nagy gyermekhalandóságából akarja megczáfolni. Eltekintve attól, hogy ezen czáfolat sem sikerült, méltán kérdezhetjük, mi köze a himlőoltásnak a gyermekhalandósághoz? Württembergben például az utolsó öt év alatt (1890—1894) 114,248 gyermek balt el, de közülök mindössze csak 2, mondd kettő himlőben ! A gyermekhalandóság — mint egész déli Németországban úgy Württembergben is — nagynak mondandó : de csak nem fogjuk állítani, hogy a 114,248 főnyi halandóságót a két árva himlőhalott okozta ?! Ugyancsak Reitz egy hosszú táblát közöl az Európa különböző államaiban különböző időben uralkodott himlőhalandóságról, a mi annak a bizonyítására szolgáljon, „hogy a himlőoltás behozatala által a himlőjárványok, fájdalom, ritkábbakká nem váltak, sőt az utóbbi időben a himlőhalandóság nyugoti Európában még emelkedett“. De vájjon miképen lehetne ezt ily adatokból kivenni ? E czélra vagy egy és ugyanazon országot különböző (t. i. oltáselőtti és utáni) időkben, vagy különböző (oltó s nem oltó) államokat egy és ugyanazon járvány idejében kellene egymással összehasonlítani, azt figyelvén meg, vájjon az oltás behoza tálával a himlő csakugyan ritkább lett-e ? De különböző idők és különböző helyek egybekeverése semmiféle eredményre nem vezethet. Reitz pedig úgy tesz, mintha neki ezen bizonyítás a legfényesebben sikerült volna. Vogt egy terjedelmes, „Pockentafel“ táblában, újnak állított módszer szerint állítja össze a himlőoltás eredményeit és ebből azt olvassa ki, hogy az oltás a himlő ellen nem védelmez. Az egész hosszadalmas és fáradságos tábla azonban tökéletesen hasznavehetetlen, mivel nem tartalmaz egyebet, mint egészen meddő, a feladattal semmiféle összeköttetésben nem levő számítást a felől, hogy a himlőben elhalt 1, 2, 3 stb. évesek hány százalékát képezik az összes elhaltaknak ! Vogt pedig folyton hivatkozik munkájában ezen „Pockentafel“ egetverő bizonyítékaira. Ugyancsak Vogt összehasonlítja a brandenburgi lakosság 1789—1798-diki himlőhalandóságát Berlin városának 1871-diki himlő halottjaival és győzedelmesen fölveti azt a kérdést: „hogyan történhetett, hogy Brandenburgnak nem oltott lakosságából 3
