Korányi Sándor (szerk.): A belgyógyászat tankönyve 2. (Budapest, 1908)
Moritz F.: A környéki idegek, a gerinc- és agyvelő betegségei - Különös rész - II. A központi idegrendszer betegségei
264 Moritz, beszédközpont pedig ismét mint a mozgató beszédcentrum ellenőrző szerve szerepel. Az optikai szóképek leraktározó helye (sensorikus vagy optikai íráscentrum) valószínűleg a bal gyrus angularisban van (82. ábra) (1. egyébként 256. old.). Az irasl, az írásbeli megértetés expressiv componensét végül úgy tanulja meg a gyermek, hogy folytonos gyakorlat által megszerzi az egyes irásmozdulatok kinsesthesiás képzeteit, amelyek aztán a kéz mozgató kéregcentrumában raktároztalak le (motorikus irásközpont, 82. ábra). Ezen motorikus irásközpont azonban ismét csak a sensorikus irásközpont folytonos ellenőrzése mellett működik. A gyermek ellenőrzi saját írásvonalait optikai szóemlék képeivel, Írás közben olvas. Párhuzam van . tehát az acustikai és az optikai beszéd között. A sensorikus középpont mindenütt ellenőrzi a motorikus központot; azonkívül az egész optikai beszéd függő viszonyban van az acustikaival, mert — mint éppen kifejtettük — a sensorikus iráscentrum a sensorikus és motorikus beszédcentrum közreműködésével fejlődött ki. E viszonyt úgy fejezhetjük ki, hogy az olvasásnál az optikai centrum izgatására először a beszédcentrumoknak kell a megfelelő acustikai szót képezniök, mielőtt az olvasott szót az egyén megértené. Ép így az írásnál is egy ilyen «belső» acustikai szónak kell képződnie, hogy az irásmozdu- latokra szükséges kinsesthesiás complexum izgalomba jöjjön. Kell, hogy úgy az olvasásnál, mint az Írásnál az agyvelő az illető szót bizonyos fokig mintegy halkan előremondja. Hogy ilyen belső szavak tényleg léteznek, arról mindenki könnyen meggyőződhetik, ha bár magában — de azon szándékkal, hogy hangsúlyozzon és moduláljon — olvas. Ilyenkor az olvasott szavakat meglepő határozottsággal tehetjük magunkban hallhatóvá. Ugyanez áll egyébként a zenére vonatkozólag is. Az optikai beszédnek az acustikai beszédtől való függését — mint már említettük — főleg az optikai beszéd megtanulásának módja okozza. Oly embereknél, akik igen sokat olvasnak és írnak, az iráscentrumok, elsősorban pedig a sensorikus lassankint emancipálódhat a beszédközpontok alól úgy, hogy az ilyen emberek közvetlenül, a sensorikus és motorikus beszédcentrumokon át való kerülő út nélkül is olvashatnak. De hogy a ritkán olvasó embereknél ez a kerülő út mindig kell, hogy megtétessék, az abból következik, hogy rendszerint hangosan olvasnak, vagy legalább az olvasásnál úgy mozgatják ajkaikat, mint a szavak kiejtése alkalmával. A beszédcentrumok kétféleségének megfelelően az aphasianak is két főalakját különböztetjük meg, nevezetesen motorikus (expressiv) és sensorikus (perceptiv) alakot. A tisztán motorikus aphasiánál tulajdonképeni beszédizombénulás nélkül — a nyelv és ajkak kellőkép mozgathatók — a beteg szókat képezni egyáltalán vagy csak részlegesen nem tud. A szómegértés ezzel szemben ép. A beteg a kérdésekre igenlő vagy tagadó taglejtésekkel teljesen korrektül reagál s a rábízott feladatokat helyesen végzi el. Teljes motorikus aphasia azonban ritkán fordul elő; a legkönnyebb esetekben csak hibás kiejtés, a szótagok és betűk elcserélése (szótagbotlás, lite- ralis ataxia) van jelen, vagy pedig csak nehezebb és ritkán használt szavak kiejtése nem sikerül, a közönséges szavaké azonban egész helyesen történik. A súlyos esetekben is csaknem mindig van még egy kis szókincs, amely kiváltképen gyakran használt szavakból (talán olyanokból, amelyek
