Korányi Sándor (szerk.): A belgyógyászat tankönyve 1. (Budapest, 1908)
Romberg E.: Heveny fertőző betegségek
Romberg, 24 Csak a néha már a betegség első heteiben észlelt, rendesen a f'éreg- nyujtványból kiinduló peri- és paratyphlitiseknél biztosítják a kiterjedt összenövések a folyamat többnyire lokális jellegét. A typhusfekélyek után visszamaradó hegek általában nem zavarják a béltartalom tovamozditását. Csak egy esetben láttam, hogy a legalsó ileumrész izomzatángik rendkívül kiterjedt lieges sorvadása folytán ezen bélrészletben a béltartalom megrekedésének időnkint exacerbáló, végre is műtétet igénylő jelenségei fejlődtek ki. A mesenterialis mirigyek és velük együtt gyakran a mediastinalis és a többi, a mellkas belsejében lévő mirigyek is ugyanazon velős duzzanatot mutatják, mint a PEYER-féle plaqueok. Ezáltal gyakran jelentékenyen meg is nagyobbodnak. Klinikai jelentőségűvé ezen elváltozás csak azon ritka esetekben válik, amelyekben egy mirigy elgenyed, a peritoneum felé áttör és hashártya- gyuladást okoz. A lép viselkedését már fenn vázoltuk. Megnagyobbodása csak ritkán hiányzik, ekkor is leginkább csak öreg és kachektikus egyéneknél. Klinikailag ellenben a léptumor átlag az összes, esetek egyötödében nem mutatható ki biztonsággal. Ez a többnyire csak mérsékelt duzzanattal függ össze. Ha a lép tapintható, rendesen a bordaív alatt, szorosan előtte vagy mögötte érezhető. A léptumor consistenliája az első hét végén való megjelenésekor és többnyire később is mérsékelten kemény. Ha a lép a láz megszűnte után is tapintható és ezt nem összenövések folytán létrejött friss vagy régibb helyzetanomaliák okozzák és nem is chronikus, már a typhus előtt keletkezett léptumorról van szó, nem ritkán egy idő múlva recidiva szokott fellépni. Néha a léptok gvuladását (perisplenitis) találjuk, melyet egy igen puha jellegzetes dörzszörej tesz felismerhetővé ; ezenkívül ritkábban infarctusokat, vérzéseket, abscessusokat látunk. Utóbbiak olykor peritonitist okozhatnak. A máj a typhus alatt fokozódó, klinikailag lényegtelen parenchymás degeneratiót mutat és az esetek egy részében az először Wagner által leírt lymphomákat (lymphocytáknak az egyes acinusok körül való felhalmozódását), amint ez más fertőző betegségeknél is előfordul; ikterusszal járó epepangás alig észlelhető. Egyes esetekben a bélből tovavezetett genyes pylephlebitis a portális elágazódások körül tályogképződéshez vezet. Bizonyos jelentőséggel bír a typhus- bacillusok behatolása az epehólyagba és az epeutakba. Francia szerzők mutattak rá különösen, hogy az epehólyagnyálkahártyának így keletkezett gyula- dása nem ritkán oka későbbi epekőképződéseknek. Az epehólyagban a bacillusok hosszú idővel túlélhetik a betegséget. Egészen ritkán keletkezik a typhus alatt genyes cholangitis vagy cholecystitis. A vesék szintén fokozódó parenchymás degeneration mennek keresztül, amely előbb és nagyobb fokban a kéregben, később és kisebb mértékben a velőállományban fejlődik. Olykor valóságos nephritis is jő létre. A klinikai jelenségek gyakran nem egyeznek a bonctani elváltozások fokával. Majdnem minden súlyosabb typhusnál az első hét végén vagy a második héten a vizeletben kisebb fehérjemennyiségek (legfeljebb 5°,oo Esbach szerint) jelennek meg többnyire csak szórványos hyalin-cylinderekkel. Sokkal ritkábban támad ugyanezen időben vagy valamivel később valódi nephritis nagyobb fehérjetartalommal, a hyalincylinderek mellett szemcsés cylinderekkel, vesehámsejtekkel és csekély vérmennyiséggel. A typhusos nephritis oedemákhoz vagy urae- miás jelenségekhez alig vezet. Épúgy, mint a lázas albuminuriák, ez is megszűnik a defervescentia előtt, A klinikai képben a vesetünetek erősebben alig tűnnek elő a betegség tartama alatt és így nem igen lehet
