Korányi Sándor (szerk.): A belgyógyászat tankönyve 1. (Budapest, 1908)
Romberg E.: Heveny fertőző betegségek
Heveny fertőző betegségek. 3 kanyaró, rubeola, himlő, febris exanthematica), a miasmatikusok paradigmájául pedig a malaria szolgált. Azonban majdnem minden más betegségre nézve már a bakteriológia-előtti időkben is tudták, hogy sem az egyik, sem a másik csoportba be nem osztható és ezért alkották meg a miasmatico-contagiosus betegségek nagy csoportját. Még mostani ismereteinkkel is hódolunk azon nézetnek, hogy az akut exanthemák csak emberről embei’re vihetők át, hogy tehát contagiosusak, ragályosak a szó legszorosabb értelmében. Azonban a kórokozók biztos ismerete épp ezen betegségeknél hiányzik még. Az összes többi fertőző betegségek tekintetében pedig a parasiták kimutatása arra tanított, hogy ily sematikus módon nem osztályozhatók. Majdnem minden betegség a kórokozó élettulajdonságainak és a parasitáknak a testből, illetőleg a testbe való ki- és behatolásának meg- felelőleg az átvitel speciális módjával bir. Lehetetlen fentartani a régi, miasmatico-contagiosus és miasmatikus fertőzések szerint való elkülönítést. A kórokozók exact ismerete ezután a kórlefolyás egyes jelenségeinek beható tanulmányozását engedte meg. Eredetileg azt vették fel, hogy a baktériumok tisztán mechanikusan, pl. éreltömeszelés vagy tömeges lejlődés esetén a nagyfokú élenyfelhasz- nálás által válnak a test ártalmára. Evvel ellentétben először Henle es Virchow foglalkozott annak lehetőségével, hogy bakterium-méregproductio a kórjelenségek okozója és Panum (1856 és 1874) figyelmeztetett baktériumok útján keletkezett mérgekre, Pasteur 1880-ban elsőízben mutatta ki a méregtermelést pathogen mikroorganismusnál, t. i. a tyúkok cholerá- jának okozójánál. Koch hangsúlyozta aztán, hogy a cholerabacillus egyik-másik hatásának megértésére szükséges valamely méreghatást is felvenni. Brieger vizsgálatai továbbá chemiai pontossággal mutattak ki baktei iumhatás folytán keletkezett méreganyagokat, az ú. n. ptomai- nokat. De kiderült, hogy ezen ptomainok a legkülönbözőbb mikroorga- nismusok életfolyamatainál keletkeznek, ami kizárja, hogy épp ők bírjanak lényeges jelentőséggel egy bizonyos betegség tüneteire nézve. Ekkor fedezett fel 1888-ban Roux és Yersin és kevéssel rá Loeffler diphtheriabacillusok csírmentessé tett kultúráiban egy mérget, amelynek a testbe való jutása ugyanazon módon idézi elő a diphtheriás megbetegedés jellemző tüneteit, mint akár az élő bacillusok. Roux és Yersin ezen leifedezése alapvető jelentőségű. Gyors egymásutánban szaporodtak a baktériumok specilikus mérgeire vonatkozó dolgozatok. Különösen fontosak a tetanus- és a tuberculosisméregre vonatkozó vizsgálatok, mely utóbbit először Koch állította elő 1890-ben tuberculin név alatt. Jelenlegi ismereteink szerint a specifikus mérgeket a bakteriumsejt maga termeli. Nem keletkeznek (mint pl. az alkohol a szőlőcukoroldatból az élesztő hatása folytán) a baktériumoknak a mindenkori tápanyagra való hatása folytán (Guinochet Strauss vezetése alatt, Buchner). A mérgek vegyi szerkezete ismeretlen; a fehérjékhez hasonlóan nehezen diffundálnak hártyákon keresztül. Külon-külön igen nagy különbségeket mutatnak. A diphtheria- és tetanusbacillusok oldódó mérget bocsátanak ki a szomszédságba. A tbc. bacillusok mérgüket majdnem kizárólag substantiájukban tartalmazzák és pedig főként a magállományban, nucleinsavhoz (tuberculinsav, Ruppel Behring vezetése alatt) kötve. A méreg csak akkor válik szabaddá, ha a bacillusok szétesnek. A staphvlococcusok oldható, a környezetbe át1*
