Kidd Benjamin: Társadalmi Evoluczió (Budapest, 1905)
III. Fejezet. A haladás feltételeit a józan ész nem hagyja jóvá
74 HARMADIK FEJEZET. mányozását abbahagyni — melyekben az eme puszta számok alapját képező temérdek részlet felhalmozva van — a nélkül, hogy az ember, minden lehető fenntartás és megengedés mellett is, Huxley legszigorúbb szavait is igazoltaknak ne érezné. S nehogy azt vélje valaki, mintha művelődésünk e vonásai csakis Londonban volnának meg. Más európai nagyvárosokban a helyzet épp olyan. Még ha az újvilág nagy népességi középpontjai felé fordulunk, ott is ugyanezen életfeltételek ismétlődését találjuk; ugyanazt a szünetlen versenyt, ugyanazt az elkeseredett küzdelmet az alkalmazásért s a lét eszközeiért; mindenfelé ugyanazzal a szükséggel, sikertelenséggel és nyomorral találkozunk. E viszonyokat egész sereg társadalmi író és társadalmi forradalmár vádolja George Henriktől és Bellamytól kezdve, éppoly szenvedélyes kifakadásokkal, mint az óvilágban, sőt talán még keserűbben és szigorúbban. Ha tehát azt kérdezzük magunkban: vájjon a mi haladó társadalmainkban a politikai hatalommal felruházott tömegeknek saját érdekükben, a józan ész szerint, mily utat kellene követniük'? — aligha juthatunk más következtetésre, mint arra: hogy nekik bizony saját érdekükben minél előbb végét kellene vetniök a jelenlegi társadalmi állapotoknak. Az ember e társadalmakban áthághatlan korlátot vont maga és az állatok közé, sőt maga és kevésbbé fejlett embertársai közé is. És immár sem az egyik, sem a másik versenyétől nem fél. Ily társadalmakban tehát a tömegek világos érdeke az, hogy annak határait körülkerítsék ; hogy a közösségben a versenyt eltörüljék; hogy az egyeseknek valamennyiökre teherként nehezedő vetélkedését megszüntessék; hogy a termelés
