Kidd Benjamin: Társadalmi Evoluczió (Budapest, 1905)

III. Fejezet. A haladás feltételeit a józan ész nem hagyja jóvá

osztályok felfogásának tolmácsai gyanánt azok helyzetét illetőleg. Ám elég magunk körül tekintenünk, hogy másfelől is meggyőző megerősítését halljuk annak, hogy a ma uralkodó létfeltételek az azoknak alávetett néptömegek részéről a józanész jóváhagyására számot nem tarthatnak. Mihelyt korunk irodalmát behatóan átvizsgáljuk, legott észrevehetjük, hogy hasonló következtetések vetődnek felszínre a társadalmi kérdéseket tárgyaló sok bölcselkedő és tudományos írónál is. A józanész szava alig találhatna alkalmasabb kifejezést, mint Huxley fent idézett szavaiban. Szerinte művelődésünk legjobb esetben sem testesít meg valamely érdemes eszményt; még csak nem is állandó s nem habozik kijelenteni, hogy „ha az emberi család többségének sorsán lényegesen javítani nincs remény“ — figyeld meg a szavak megalkuvást nem tűrő értelmét — ő örömmel üdvözölné valamely jóságos üstökös eljövetelét, ki azt elsöpörné. „Mi haszna-—kérdi találón—az emberi Prometheus- nak, hogy lelopta az égi tüzet s azt szolgájává tette s hogy a föld és a lég szellemei neki engedelmeskednek, ha a nyomor keselyűje egyre tépi beleit és egyre a pusztulás szélén tartja?“

De Huxley s a kik vele együtt éreznek, nem igen bíznak a javulásban. Újabban mondotta, hogy a megfigyelőnek „be kell hunynia szemét, ha nem akarja látni, hogy társadalmunkban úgy a győztes, mint a legyőzött díja a többé-kevésbbé tartós szenvedés“1 s hogy a természet mindebben „nem kíván egyebet, mint

veltségíí Nagybritanniában: bizony százszor jobban tenném, ha a vadember sorsát választanám“. (Progress and Poverty, II. fejezet, V. könyv.)

1 Társadalmi bajok s még rosszabb orvosság, 1891. 18. 1.

A HALADÁS FELTÉTELEIT A JÓZAN ÉSZ NEM HAGYJA JÓVÁ. 71