Kidd Benjamin: Társadalmi Evoluczió (Budapest, 1905)
III. Fejezet. A haladás feltételeit a józan ész nem hagyja jóvá
62 HARMADIK FEJEZET. szép alakjukat. De az evoluczionista mindig maga előtt látja az árt, melyen e tulajdonságokat szerezték. Azt a számlálhatlan egyént, mely ellenségeinek zsákmányául esett el, vagy másként bukott el a létért való küzdelemben, ama végtelen korszak alatt, míg a természetes kiválasztás végbement, lassanként halmozva fel a győztes változatokat, mikből e tulajdonságok kifejlődtek. S ugyanígy van az élet egyéb alakjaival; a haladás mindenütt nyilvánvaló; ám az út tele van hintve a legyőzőitekkel, kik útközben el buktak. E haladás első feltétele az volt, hogy minden egyén nem boldogulhat. Mert egyetlen alak sem képes a haladásra, sem helyét meg nem tarthatja, satnyulás nélkül, hacsak faját az átlagon felül levő egyedek nagyobb számával nem szaporítja, mint a mennyien az átlagon alul maradottak vannak; tehát azon a határon túl, melyen belül a létfeltételek bőségesen megvolnának. Egy körülmény tehát kétségtelen. Ha bármikor, bármely faj minden egyedére nézve lehetséges lett volna magát más faj versenye ellen biztosítani: kétségtelenül érdekükben állt volna, hogy maguk közt azokat a terhes feltételeket megszüntessék, melyek így — az egyén jelenlegi jólétét a faj jövendő nagy érdekeinek feláldozva — folytonosan igen sokjukat meggátolták abban, hogy az élet teljes lehetőségét elérjék. A haladás feltételei, igaz, ezzel megszűntek volna; de ez az akkor élő egyéneket nem háborgatta volna. Az eredmény bármely esetben csak hosszas időszak múlva lett volna látható; így hát nem várható, hogy az az akkor létezett egyedek szemében csak némileg is fontos lehetett volna, összemérve az ő időleges érdekeikkel.
