Kidd Benjamin: Társadalmi Evoluczió (Budapest, 1905)
III. Fejezet. A haladás feltételeit a józan ész nem hagyja jóvá
A HALADÁS FELTÉTELEIT A JÓZAN ÉSZ NEM HAGYJA JÓVÁ. 61 kérdéseinek gyökerükbe akar markolni, úgy fogja találni, bogy figyelmét főként egy pont köti le — ama pont, mely mintegy az észszel megáldott embert, mint a társadalom tagját, az összes őt megelőzött oktalan teremtményektől elválasztja. Az itt felvetődő kérdés szokatlanul érdekes. Az élet kezdetére visszatekintve, azt látjuk, hogy a tett haladás az imént említett pontig igen nagy, annyira nagy, hogy a képzelet alig bírja teljes értelmét és kiterjedését felfogni. A fokozat egyik szélén az élet legalsóbbrendü, egyszerű, egysejtű, csaknem érzéketlen alakjait látjuk; másik szélén az emberhez közel álló legfelsőbbrendű alakokban a szerkezet oly bonyolultsága s az életműködések oly egymásmellé rendeltsége, mely a rendes észjárás előtt csodálatosnak tűnik fel. A haladás idáig óriási és megdöbbentő volt ; de eredményeit tekintve, most kiválóan szükséges az evolucziós tudomány ama tanítását emlékezetünkbe idézni, mely ez eredmények elérésének módjáról szól. A magasabbrendű állatok életjelenségei bámulatra ragadnak; de jusson eszünkbe a tudomány tanítása, mely szerint mindez eredményeket a természetes kiválasztás hozta létre, egyszerűn az által, hogy a nemzedékek végtelen során kigyomlálta az alkalmatlan alakokat; viszont a győztes fajokat, hasznos változatoknak a többiekben való lassú felhalmozása által, fokozatosan kifejlesztette. Tehát kezdettől fogva a haladás feltételeihez kellett tartoznia annak, hogy a rendes élet lehetősége egy nagy számra nézve nem volt meg. Csodáljuk sok kérődző bámulatos hozzáalkalmaz- kodását életmódjához; éles szaglásukat, melylyel az ellenséget nagy távolságról felismerik, bámulatos éles látásukat, lábuk rendkívüli könnyedségét s kecses,
