Kidd Benjamin: Társadalmi Evoluczió (Budapest, 1905)
II. Fejezet. Az emberi haladás feltételei
44 MÁSODIK FEJEZET. Ha az ókori nagyhatalmak — Babylonia, Assyria, Perzsia s a görög államok — növekvését figyeljük, azt találjuk, hogy az is a küzdelem és összeütközés hasonló feltételei mellett ment végbe. Az államokat szakadatlan háború ringatja és dajkálja; és a természetes kiválasztás egy neme útján nőnek fel, versenytársaikat legyűrvén és alárendeltjeikké tévén a hosszas vetélkedés közben, mely által fönnmaradnak. A római birodalomban végre delelőjére érünk az emberi történelem egy végtelen hosszú korszakának, mely alatt a létért való küzdelem főként katonai alakban folyik, egymás ellen háborúra szervezett társadalmak között. A régi Róma kis, városi állam volt, mely természetes kiválasztás útján nőtt a világ urává; pályája elejétől végig szakadatlan harczok sora volt. A római nép első lépésétől kezdve erélye javát a hódító tervek előmozdításának szentelte. Az állam úgy volt szervezve, hogy a katonai sikert biztosítsa; a vezető polgárok legfőbb becsvágya oda irányult, hogy katonasorban szolgálják a hazát s hogy más államok és népek leigázását véghez vigyék. Minden ily szervezet természetes és kétségtelen becsvágya a világ meghódítása volt; s ama hosszú világtörténelmi korszakon végig, — mely Kr. e. 675-ben kezdődött, mikor Esar-haddon asszír király Egyiptom meghódításával rövid időre az egész világot igája alá hajtotta, s a római birodalom összeomlásával végződött — a gyakorlatban az állampolitika eszménye az emberek előtt mindig az volt. Ama változás óriási jelentőségével, melynek alapján nyugati művelődésünkben e harcz végbemegy, behatóbban foglalkoznunk most nem szükséges; tágabb és teljes értelemben később lesz róla szó.
